Tudomány

Elkezdték vizsgálni az aszteroidáról gyűjtött anyagokat

Morgan Sette / AFP
Morgan Sette / AFP

A Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) szerint fekete szemcséket tartalmaz a Hajabusza-2 űrszonda múlt héten Földre érkezett kapszulája – írja az MTI. A minták egy távoli aszteroidáról, a Ryuguról származhatnak, ezt azonban csak a szemcsék vizsgálata fogja igazolni. Az űrhivatal szakértői korábban arról beszéltek, hogy ha a minták ugyanolyan feketék, mint a Ryugu talaja, akkor szinte biztos, hogy az objektumról valók. Ha sikerül megerősíteni, hogy a kapszulában a Ryugu mintái érkeztek meg, az bizonyítja a misszió sikerét.

Kapcsolódó
Tökéletes állapotban vannak az aszteroida-kőzetminták
A Ryugu aszteroidáról gyűjtött kőzeteket tartalmazó szállítóeszköz - helyi idő szerint - szombat este ért földet a dél-ausztráliai Woomera közelében.

A 2014-ben indított űrszonda sok millió kilométer megtétele után tavaly kétszer is leszállt az aszteroidára. A küldetés célja a mintagyűjtés volt: az égitest felszín alatti kőzetéből úgy tudott mintát venni, hogy egy apró krátert ütött a talajban. A misszió csapata úgy vélte, hogy a mintagyűjtés sikeres volt, mert meg tudták figyelni a repülő port és törmeléket a mélyedésnél.

A minták egy kapszulában, lezárt fémkonténerben érkeztek vissza a Földre. A bolygó mellett elhaladó Hajabusza-2 december 6-án dobta le szállítmányát Ausztrália egy sivatagos területére. A kapszula két nappal később érkezett meg Japánba, ahol különleges feltételek között, vákumban nyitották fel, hogy elkerüljék a potenciális fertőzést.

Fénymikroszkóp segítségével a JAXA munkatársai hat hónapig elemzik majd a minták méretét, színét és egyéb jellemzőit.

A tartályból gázmintát is gyűjtöttek, ezt először még Ausztráliában vizsgálták a múlt héten. A szakértők szerint az anyag szintén az aszteroidáról származik. A kutatókat főként a Ryugu felszíne alól gyűjtött minták érdeklik, mert ezeket nem érték az űrből érkező sugárzás és más környezeti tényezők hatásai.

A Hajabusza-2 űrszonda több mint egy évet töltött a Ryugu vizsgálatával, mielőtt visszaindult volna a Földhöz. Ahogy megközelítette bolygónkat, 220 ezer kilométeres magasságban a kapszula sikeresen levált az űrszondáról. Ezután az űreszköz útnak indul egy másik, a Földhöz közeledő, 1998KY26 jelű aszteroidához, amelyet a tervek szerint tíz év múlva ér el.

A Ryugu egy C-típusú aszteroida, amelyről a szakemberek úgy vélik, hogy a Naprendszer hajnalán, mintegy 4,6 milliárd éve képződhetett, így olyan szerves anyagokat tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik