Tudomány

Több ezer magyar gyereket vittek Hollandiába

Fortepan / Fortepan
Fortepan / Fortepan

Az első világháború sok millió embert döntött nyomorba egész Európában, a legkiszolgáltatottabb helyzetben pedig a gyerekek voltak. Ezt felismerve 1919-ben, Genfben megalakult a Nemzetközi Gyermekmentő Szövetség, amelynek konferenciáján az Országos Gyermekvédő Liga képviselte hazánkat.

A tárgyalások eredményeként 1920 és 1930 között mintegy hatvanezer gyermek kapott lehetőséget, hogy néhány hónapra nevelőszülőkhöz utazzon elsősorban Hollandiába, vagy Belgiumba és Svájcba az úgynevezett gyermekmentő vonatokkal.

A befogadó országokban testileg és lelkileg is felépülhettek a háború és a nélkülözés jelentette borzalmak után.

A 100 évvel ezelőtt indult nemzetközi segélyakcióról a Budapesti Történeti Múzeum és az ELTE Néderlandisztika Tanszéke rendez tárlatot, amelynek novemberi nyitását 2021 őszére halasztották. Az érzékeny és elfeledett témát feldolgozó kiállítás nemzetközi konferenciák tanulmányaiból, a gyermekvonat-akcióban érintettek leszármazottjainak elbeszéléséből építkezik, de az érdeklődőknek számos kuriózummal is szolgál – idézi az MTI a szervezők közleményét.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik