A penicillin felfedezése előtt a szifilisz gyógyíthatatlan betegség volt, tünetei legalább annyira borzalmasak voltak, mint amennyire kitartóan kínozták a betegségben szenvedőket. Akik elég hosszú ideig voltak szifiliszesek, azoknál rettenetes tályogok, bénulás, fokozatos megvakulás, szellemi leépülés és az orrcsont arcba süllyedésével kialakuló groteszk deformáció, a „nyeregorr” is kialakulhatott.
A szifilisz a XIX. században annyira elterjedtnek számított, hogy például Londonban „orrtalan” klubok alakultak, ahol az emberek összegyűlhettek „megünnepelni” az alkalmat, hogy a betegség pusztításának hatására orruk levált az arcukról.
A XX. század előtti terápiák nagy része a higanyra épült, amit tisztán, esetleg – abból klórral alkotott – kalomel nevű vegyületként alkalmaztak. A gőzfürdő is elterjedt gyógymódnak számított, mivel úgy gondolták, elősegíti az izzadást és a nyáltermelést, ezekről pedig egyes orvosok azt feltételezték, segítenek kiüríteni a „szifiliszes mérgeket”.
Sajnos azonban a higannyal való érintkezés mellékhatásai közel olyan szörnyűek lehetnek, mint a szifilisz tünetei. Sok, ilyen kezeléseken átesett páciensnek hullottak ki a fogai, alakultak ki fekélyei, ment tönkre a veséje, szenvedett súlyos idegrendszeri károsodásokat. Egyesek még jóval azelőtt belehaltak a higanymérgezésbe, mielőtt a betegség végezhetett volna velük.
Kiemelt kép: Ann Ronan Picture Library / Photo12 via AFP
