Tudomány

Elkészült az első kép egy idegen exobolygóról

A csillagászoknak nincs egyszerű dolguk, ha távoli bolygókat akarnak megfigyelni – általában nem is magát a bolygót sikerül észrevenni, hanem azt, ahogyan áthalad a csillaga előtt, és elhalványítja azt. A Max Planck Intézet kutatóinak most azonban sikerült elkészíteniük az első képet egy korábban már más módszerekkel felfedezett exobolygóról, amit előtte csak a radiális sebesség mérésének köszönhetően találtak meg – írja a Phys.org.

Kép: Max Planck Intézet

A chilei VLT teleszkópok GRAVITY eszközével a kutatóknak sikerült megtalálniuk a Beta Pictoris c halvány körvonalát. Az exobolygó 63 fényévnyire van a Földtől, és közel kering a saját csillagához. A kutatók a csillagról visszaverődő halvány fényt tudták megfigyelni – annyira közel kering a bolygó az égitesthez ugyanis, hogy

még egyik teleszkópnak sem sikerült kiszúrnia ilyen módszerrel.

A GRAVITY eszköz is csak úgy volt képes kiszúrni a bolygót, hogy mind a négy VLT teleszkóp által begyűjtött fénymennyiséget kombinálta, és egy virtuális teleszkóp segítségével különválasztotta a rajta látható objektumokat. Így sikerült képet nyerni a b Pictoris c-ről is.

A b Pictoris c az egyetlen olyan bolygó, amit sikerült a radiális sebesség megmérésével és optikai módszerekkel is leírni. Ez azt is jelenti, hogy a csillagászok most már a fényességét és a tömegét is tudják a planétának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik