Tudomány koronavírus

A világon elsőként magyarok kaphatják meg a koronavírus okozta citokin vihar elleni terápiát

Magyarországon kezdődhetnek meg annak a magyar fejlesztésű terápiának a klinikai vizsgálatai, amellyel nagy eséllyel meg lehet akadályozni a koronavírus által kiváltott túlzott immunreakciót, az úgynevezett citokin vihart és a nyomában kialakuló súlyos szervkárosodásokat — írta meg a Növekedés.hu. Az infúziós kezelést egy Amerikában élő magyar biológus immunológus, Baranyi Lajos fejlesztette ki, aki a lapnak elmondta: ha minden a tervek szerint halad, már ez év végére, vagy a jövő év elejére megkezdődhetnek a kezelések az új terápiával.

A terápiát a már kialakult betegségnél használhatják. Míg a koronavírust az emberek 80-85 százaléka tünetmentesen vagy enyhébb tünetekkel legyőzi, kisebb hányaduknál súlyos kétoldali tüdőgyulladás, vagy egyéb szervkárosodás lép fel. Ezt nem a vírus, hanem az az abnormálisan erős immunválasz, az úgynevezett citokin vihar okozza, elsősorban az idősek és a krónikus betegek szervezetében.

Baranyi infúziós terápiájával az eddigi vizsgálatok szerint meg lehet gátolni a citokin vihart és a nyomában kialakuló súlyos szervkárosodásokat.

A terápia során aktív peptideket, vagyis fehérjemolekulákat juttatnak infúzióval a szervezetbe.  A magyar származású kutató a terápiát az Egyesült Államokban fejlesztette ki, és az ott elvégzett labor- illetve állatkísérletekben egyértelműen hatékonynak bizonyult — teszi hozzá a Növekedés.hu. Baranyi Lajos az Egyesült Államokban és Németországban is elindította a terápia szabadalmi eljárását  és megkezdte az egyeztetést a magyar gyógyszerhatósággal annak érdekében, hogy a klinikai vizsgálatokat már hazánkban végezhesse el.

A kutató a lapnak úgy nyilatkozott: várhatóan heteken belül megkezdődhetnek a készítménnyel a preklinikai, illetve a klinikai vizsgálatok, az előzetes megbeszélések szerint Szegeden, illetve Budapesten. Az állatkísérleteket követően az egyéb humán gyógyszervizsgálatokhoz hasonlóan először ezt a készítményt is egészséges önkénteseken tesztelik majd, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy semmilyen toxikus hatása nincs. Ha ez egyértelműen kizárható, akkor a vizsgálatok második fázisában már betegek is megkaphatják a kezelést – természetesen csak kiegészítő terápiaként, az egyébként az állapotukra jelenleg alkalmazott legjobb terápia mellett.

Ez is azt jelenti azonban, hogy – amennyiben a kezelés beválik – magyar betegek juthatnak majd hozzá a világon elsőként az életmentő kezeléshez – hangsúlyozta a kutató. Hozzátette: a klinikai vizsgálatok  3. fázisában már ezreken fogják tesztelni a hatékonyságot, várhatóan Európa-szerte. Ha minden a tervek szerint halad, már ez év végére, vagy a jövő év elejére megkezdődhetnek a kezelések az új terápiával.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.