Tudomány

Elég furcsa rizikófaktora is lehet a magas vérnyomásnak

Egy friss kutatás szerint nagyobb az esélye a magas vérnyomásnak a gazdagabb férfiak körében – írja az EurekAlert. Az Európai Kardiológiai Társaság éves találkozóján elhangzott, hogy a leggyakrabban a dolgozó, magasabb jövedelmű férfiakat sújtja az egészségügyi probléma.

A kutatást végző japán tudós, dr. Shingo Yanagiya szerint a rizikófaktor elsősorban az, hogy ezek a férfiak kevésbé vigyáznak az egészségükre, nem esznek megfelelően, nem mozognak eleget, és nem figyelnek a súlyukra. Az alkoholfogyasztást is mérsékelni kellene, hogy a statisztika javuljon.

Kép: Getty Images

Világszerte több mint egymilliárd ember küzd a magas vérnyomással, és a szám folyamatosan nő. Yanagiya kiemelte, hogy a magas vérnyomás elsősorban életmódbeli problémákból adódó betegség, és kevesen veszik komolyan, annak ellenére, hogy ez a vezető halálok a világon jelenleg.

A kutatócsoport Japánban figyelte meg, hogy van-e összefüggés a szocioökonómiai státusz és a magas vérnyomás között. Összesen 4314 dolgozó polgár jelentkezett a kutatásra, ami 2012-ben indult. A résztvevőket a bevételeik alapján öt csoportba osztották, és kétéves periódusban figyelték meg, hogy hogyan változik a vérnyomásuk.

Kiderült, hogy a legkevesebbet keresőkhöz képest a legtöbbet keresőknél kétszer akkora valószínűséggel alakult ki a két év alatt magas vérnyomás. Úgy tűnt, hogy semmi más nem növeli így a rizikófaktort, többek között a korábbi vérnyomás, az életkor, és a munka minősége sem. Egyedül a testtömegindex és az alkoholfogyasztás nyomott a latban, de ez is magasabb volt a többet kereső férfiaknál, mint a többi csoportnál.

Érdekes, hogy a nők esetében nem találtak összefüggést a jövedelem és a magas vérnyomás között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik