Tudomány

Radioaktív óceánok lehetnek ezeken a bolygókon

Egy friss kutatás azt mutatja, hogy a csillagászok eddig egészen nagyot tévedhettek az úgynevezett mini Neptunuszokkal kapcsolatban, amelyek az exobolygók egy típusát jelentik – írja a Futurism. A marseilles-i Laboratoire d’Astrophysique kutatói szerint a Földnél mindössze 2,4-szer nagyobb, a Neptunuszhoz hasonló, csak kisebb gázbolygók valójában sziklás világok lehetnek, amelyeknek felszínén radioaktív óceánok találhatók. A The Astrophysical Journal Letters tudományos folyóiratban megjelent tanulmány sok új elméletet fogalmaz meg ezekkel az exobolygókkal kapcsolatban.

Kép: Getty Images / NASA

Korábban a szakértők úgy hitték, hogy a mini Neptunuszok valójában vastag, gázokból álló atmoszférával rendelkeznek, és kicsi tömegük és méretük alapján gázbolygóknak hitték őket. Ehelyett most kiderült, hogy a felszínükön magas nyomású, melegített szuperkritikus folyadék lehet, ami üvegházhatás következtében sugárzóvá vált. Az ilyen óceán megmagyarázhatná az alacsony tömeget.

Az Astronomy and Astrophysics tudományos folyóiratban megjelent korábbi kutatás szerint ugyanilyen radioaktív óceánok lehetnek a mini Neptunuszoknál kisebb, sziklás exobolygókon, úgynevezett szuperföldeken is, mivel a rajtuk lévő körülmények lehetővé teszik a hasonló üvegházhatású folyamatok létrejöttét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik