Amikor Franklin Delano Rooseveltet 1939-ben értesítették, hogy urán felhasználásával minden addiginál pusztítóbb bombát lehetne alkotni, az elnök nem igazán jött lázba. A legnagyobb atomtudósok 1940-ben mindössze 6000 dollárt kaptak a kutatásra. Később azonban egyre félőbb volt, hogy a náci Németország előbb készít atombombát, így 1942-ben beindították a Manhattan-tervet.
Látni akarta
A J. Robert Oppenheimer által vezetett projektben megközelítőleg 600 ezer tudós, mérnök és munkás dolgozott. Közülük nemzetbiztonsági okokból csak minden ezredik ismerte a vállalkozás célját – írja a Múlt-kor.hu. Három évvel később, 1945. július 16-án eljött a Trinitinek, azaz Szentháromságnak elnevezett első atombomba tesztje.
Nem akartam elfordulni, de a sok-sok elvégzett számítás alapján úgy véltem, a robbanás a vártnál sokkal nagyobb is lehet. Úgyhogy magamra kentem némi napolajat
– idézi a történelmi magazin online kiadása Teller Edét.
Kísérteties volt
A nézők a robbanás helyszínétől mintegy harmincöt kilométernyire helyezkedtek el, a 20 perces visszaszámlálás hajnali 5 óra 10 perckor kezdődött. A szürkületben a feszültség szinte az elviselhetetlenségig fokozódott. Bár a tudósoknak javasolták, hogy feküdjenek hasra és fordítsák el a fejüket, eszük ágában sem volt elmulasztani a látványosságot. Teller alaposan bekente magát naptejjel, majd körbeadta a flakont a többieknek is.
„Kísérteties látvány volt, ahogy legkiemelkedőbb tudósaink komoly képpel kenték a napolajat az arcukra meg a kezükre a fekete éjszakában, a várt felvillanás helyétől úgy 30 kilométernyire” – emlékezett vissza egy jelenlévő.
Pillanatokkal a robbanás után a teszt helyszínét körülvevő hegyeket a nappali fénynél is erősebb fény világította meg, a lökéshullám ereje még az epicentrumtól 160 km-re is érezhető volt. A detonáció helyén egy 3 méter mély és 330 méter széles kráter keletkezett. A robbanás megolvasztotta a homokot és a kráterben jádezöld színű anyag keletkezett, amelyet trinititnek neveztek el.
Kiemelt kép: ROBYN BECK / AFP
