Tudomány

Ezért néznek ki ilyen furcsán ezek a szőrös, hangyának álcázott darazsak

Az Egyesült Államok délnyugati részén élő, már a nevében is furcsaságot sejtető, tükörfordításban bogáncspihés bársonyhangyáknak nevezett állatok (Thistle-down velvet ant, Dasymutilla gloriosa) tényleg elég érdekesen néznek ki: testükön hosszú, fehér szőrök találhatók, amelyektől tényleg úgy festenek, mintha járkáló, pihés bogáncsok lennének. Azon túl, hogy ezek a rovarok nem is hangyák, hanem tulajdonképpen a darazsak közé tartoznak, kutatók nem tudtak túl sokat róluk – most viszont sikerült megfejteni, hogy miért is néznek ki úgy, ahogy.

Ezek a darazsak egy olyan fafélén élnek, amelynek hasonló virága van, mint ahogyan a rovarok kinéznek, így sokáig feltételezték, hogy az állatok ehhez hasonultak hozzá, hogy védekezni tudjanak a ragadozóik ellen. Csakhogy a rovarok évmilliókkal korábban jelentek meg a területen, így ez az elmélet hamar eltűnt. A Utah Állami Egyetem kutatói most megállapították, hogy az állatok valószínűleg azért néznek így ki, mert a forróságban a szőrök segítenek hidegen tartani a testüket, és a pihék azért alakultak ki, hogy a hőháztartásukat rendben tartsák, nem pedig azért, hogy elrejtőzhessenek – írja az IFL Science. A kutatók a Biology Letters tudományos folyóiratban jelentették meg erről a tanulmányukat.

A fehér szín azért ritka az állatoknál, mert nagyon feltűnő a legtöbb környezetben, kivéve a havas tájakat. A bogáncspihés bársonyhangyák esetében a rejtőzködésen kívül egyedül arra lett volna jó, hogy megijessze a ragadozókat, de, mint kiderült, nem ez az elsődleges funkciója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik