Tudomány

Ez az utolsó érzékszervünk, ami a halálunk előtt még működik

Korábban a témában:

A Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy ember életének utolsó óráiban ugyanolyan jól hall, mint fiatalabb korában – írja az IFL Science. Ez azt jelentheti, hogy amikor az emberek haldokló szeretteikhez beszélnek, az valószínűleg tényleg hallja is őket, és megnyugtathatja, hogy ott vannak vele életének végén.

Kép: Getty Images

A kanadai kutatás EEG-t, vagyis elektroenkefalográfiát használt arra, hogy a haldokló betegek agyi aktivitását észlelje. Az eszméletüket elvesztett betegek EEG-méréseit összevetették szintén haldokló, de még maguknál lévő betegekével, és egy egészséges kontrollcsoportéval is. Az emberek mindegyikének ismétlődő hangokat játszottak le, de úgy, hogy a monoton hangokat néha anomáliákkal törték meg. A kutatócsoport három jelre figyelt különösen, amelyeknek észlelése azt jelentette, hogy az alanyok észrevették az anomáliákat.

Az eredmények azt mutatták, hogy a végstádiumban lévő betegek is ugyanúgy reagáltak a hangokra, mint a fiatal, egészséges résztvevők. Az azonban még nem biztos, hogy a haldoklók képesek fel is fogni azokat a hangokat, amiket meghallanak, de a gyakorlat azt mutathatja, hogy igen: a haldokló szeretteikhez beszélő emberek és az ápolók is arról számolnak be, hogy a beteget megnyugtatja, ha beszélnek hozzá. Így, ha esetleg a szavakat mégsem tudja megérteni, azt valószínűleg tudja, hogy beszélnek hozzá, és nincs egyedül.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.