Tudomány

Illegális magántulajdonban van az Amazonas brazíliai esőerdeinek negyede

Illegális magántulajdonban van az Amazonas brazíliai esőerdeinek csaknem egynegyede – derült ki az Ipam kutatóintézet és a Pará Állami Egyetem közös vizsgálatából az MTI szerint.

Eszerint az elmúlt 21 évben – 1997 és 2018 között – jogtalanul elfoglaltak 116 ezer négyzetkilométernyi, közterületnek számító erdőt, mely a teljes terület 23 százaléka. Ezeken a vidékeken akcióba léptek a „földtolvajok”, megnövekedett a fakitermelés és az erdőégetés mértéke. A fákat kivágják vagy felégetik, hogy ezzel területet nyerjenek a legelők és a marhák számára.

Kép: NELSON ALMEIDA / AFP2

„Olyan, mintha ez a senkiföldje lenne. Ezeknek a régióknak azonban közterületeknek és erdőknek kellene maradniuk” – mondta Paulo Moutinho, a tanulmány egyik szerzője.

A teljes amazóniai területen 498 ezer négyzetkilométer található, amelyet nem használnak semmilyen célra.

Jair Bolsonaro, Brazília elnöke decemberben törvényjavaslatot nyújtott be, amelyet “földrablási törvénynek” is neveznek. Ha elfogadják, a 2018 előtti illegális fakitermelést és a közterületnek számító földek jogtalan elfoglalását visszamenőleg legálissá nyilvánítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik