Tudomány

Magyar kutatók és akadémikusok tiltakoznak nyílt levélben a Magyar Természettudományi Múzeum költözése miatt

Korábban a témában:

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a kormány jóváhagyta a Magyar Természettudományi Múzeum debreceni költözését. Palkovics László szerint a múzeum kedvéért többen el fognak látogatni a városba, de azt nem árulta el, hogy pontosan hol lesz a múzeum új épülete.

A költözés ellen még korábban a múzeumi szakma és Budapest vezetése is tiltakozott, mert szerintük az áttelepülés menthetetlen károkat okoz a több tízmillió darabból álló, pótolhatatlan gyűjteményben. Nem mellékes továbbá, hogy a múzeumi dolgozók többsége nem akar Debrecenbe költözni, emiatt tiltakoztak is februárban. Akkor Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár még azt mondta, egyelőre marad a helyén a múzeum. Most kiderült, hogy mégsem.

Már biztos, hogy Debrecenbe költözik a Természettudományi Múzeum
A költözés ellen korábban a múzeumi szakma és a főváros vezetése is tiltakozott.

A költözést a múzeum dolgozói továbbra is ellenzik, ezért most nemzetközileg is elismert tudósok és akadémikusok nyílt levélben fordulnak a debreceni polgárokhoz és az ott dolgozó természettudósokhoz. A levelet aláíró 34 tudós elismeri, hogy „például az egyetem megerősítésével kapcsolatos elképzelések nagyszerűek, és a város – és ezáltal az ország – előrelépését szolgálják”. Ugyanakkor azt is kiemelik, hogy van ennek a tervnek egy olyan pontja, amiben már nem nyilvánvaló az egyetértés – ez pedig a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Debrecenbe költöztetésének ügye.

Ezt a tervet rendkívül sokan ellenzik szakmai és nem szakmai körökben egyaránt. 

A költözés ellenérveként felsorolják a költözés miatti évtizedek alatt kialakult szakértelem elvesztését, a költöztetés miatt a sokmilliós gyűjteményben okozott potenciális károkat, azt, hogy a munkájukat elveszítő specialista muzeológusok nem pótolhatók egyik évről a másikra, és azt is, hogy az iskolás gyerekek az ország bármely pontjáról könnyen elérjék a tárlatokat.

Ellehetetleníthetik a Természettudományi Múzeumot
Senki sem jár jól azzal, ha Debrecenbe költözik a Magyar Természettudomány Múzeum.

Korábban mi is írtunk már arról, miért is lenne problémás az MTM költöztetése, ezt a cikket ide kattintva olvashatja el.

A tudósok nyílt levelét teljes terjedelmében az alábbiakban közöljük:

Nyílt levél Debrecen természettudósaihoz és minden polgárához

A sajtóhírekből Önök nyilván mindannyian értesültek a kormány végleges tervéről Debrecen város hosszú távú fejlesztését illetően. Nem vitás, hogy például az egyetem megerősítésével kapcsolatos elképzelések nagyszerűek, és a város – és ezáltal az ország – előrelépését szolgálják. Van azonban ennek a tervnek egy olyan pontja, amiben már nem nyilvánvaló az egyetértés – ez pedig a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Debrecenbe költöztetésének ügye.

Ezt a tervet rendkívül sokan ellenzik szakmai és nem szakmai körökben egyaránt. A tudomány és a közművelődés képviselői már minden lehetséges fórumon felhívták a kormány figyelmét arra, hogy

  • nem veszi figyelembe azt, hogy évtizedek alatt kialakult szakértelem vész el véglegesen az eredeti helyről 200 km-re költözés miatt,
  • a munkájukat elveszítő specialista muzeológusok nem pótolhatók egyik évről a másikra, de még évtizedek alatt sem,
  • nemzetközi tapasztalatok szerint egy ilyen költözés elkerülhetetlen és pótolhatatlan károkat (törés, megsemmisülés, elkallódás) okoz a sok millió tételből álló gyűjteményben,
  • és lehetetlenné válik az, hogy iskolai csoportok könnyen elérjék a kiállításokat az ország bármely részéből.

A tradíció, a hosszú, sikeres múlt, és a múzeumalapító Széchényi Ferenc gróf írásban, latin nyelven lefektetett szándéka sem számít ezúttal. A nagyszámú cikket, petíciót, MTA határozatot és a külföldi véleményeket teljesen figyelmen kívül hagyva a kormány elhatározta, hogy Debrecen fejlesztése az MTM odaköltöztetésével valósítandó meg.

Nem maradt tehát más lehetőség, mint hogy Önökhöz forduljunk. Sok kérdésben szeretnénk hallani az Önök véleményét. Tényleg valódi fejlődés és fejlesztés-e az, ami a közvélemény mellőzésével, egy pótolhatatlan nemzeti kincs épségének kockáztatásával, az ország  érdekeinek sérelmére történik? Valóban Önök is úgy látják, hogy az MTM-et gyökereitől és működési környezetétől elszakítva, erőszakkal és nagyon jelentős (továbbá felesleges) költségráfordítással egy másik városba kellene áttelepíteni? Összhangban lenne-e ez a lépés a város polgárainak közismerten haladó gondolkodásával? Tényleg büszke lenne minden helybéli az elorozott múzeum megnyitóján, bármilyen modern is lesz majd az új épület? Okozhat-e egészséges lokálpatriotizmus akkora jóvátehetetlen károkat, amelyek most megjósolhatók? Indokolja-e mindezt az egyébként téves sőt, teljesen hamis felfogás, miszerint „a fővárosiak lenézik a vidékieket”? Tájékozódott-e minden illetékes fél arról, hogy egy ilyen tudományos központként működő intézet feladata nemcsak turistacsalogató kiállítások rendezése, hanem a bemutatott anyag sokszázszorosát kitevő gyűjtemények szakszerű tárolása, és tudományos igényű feldolgozása is egyben? Miért nem elfogadható az az alternatív fejlesztési koncepció, hogy Debrecenben is legyen egy múzeumi egység, kiállítással és újonnan alapított gyűjteményi részleggel, melynek szakmai hátterét a város egyeteme biztosan szolgáltatni tudná?

Talán figyelmetlenek vagyunk, de személyes beszélgetéseken és egyes elszigetelt megnyilvánulásokon kívül nem láttuk nyomát annak, hogy a természettudomány helyi képviselői nyilvánosan kifejtették volna véleményüket ebben a kérdésben; kollektív tiltakozásra pedig biztosan nem került sor eddig a részükről. Talán a döntéshozók elgondolkodnának akkor, ha a “kedvezményezettek” is elmondanák: egy kétszáz éves múlttal rendelkező intézmény átvételét, egy teljesen új, hozzáértő, lelkes és képzett muzeológusi gárda kialakítását nemhogy Debrecen, hanem a világ egyetlen egyetemi városa sem lenne képes még évtizedek alatt sem megoldani. Ebből a szempontból nem vitatható, sőt egyenesen nélkülözhetetlen a tudósok tisztázó felelőssége.

Elképzelhető persze, hogy ez a múzeumköltöztetés egy szép álom megvalósulása lehetne sokak szemében. Ám kérjük, gondoljanak bele abba, mit szólnának Önök ahhoz a – természetesen teljesen fiktív – helyzethez, amelyben egy jövőbeli kormány, mondjuk, a Református Kollégium átköltöztetésével akarná elősegíteni valamelyik dunántúli nagyvárosunk fejlődését!!

A tudomány nevében és a nemzeti vagyon védelme érdekében várjuk, és előre is megköszönjük őszinte véleményüket.

2020. június 16.

  • Baráti és kollegiális üdvözlettel az aláírók:
  • Bakonyi Gábor biológus egyetemi tanár, Gödöllő
  • Bartha Dénes erdőmérnök egyetemi tanár, Sopron
  • Bálint Csanád régész kutatóprofesszor, Budapest
  • Biró László Péter fizikus kutatóprofesszor, Budapest
  • Buzsáki György neurobiológus egyetemi tanár, New York
  • Csuzdi Csaba biológus egyetemi tanár, Eger
  • Czárán Tamás biológus kutató, Budapest
  • Dódony István geológus egyetemi tanár, Veszprém
  • Fónagy Adrien biológus kutató, Budapest
  • Garamszegi László Zsolt biológus kutató, Vácrátót
  • Homonnay Zoltán vegyész egyetemi tanár, Budapest
  • Jordán Ferenc biológus, intézetigazgató, Tihany
  • Kamarás Katalin fizikus kutatóprofesszor, Budapest
  • Kondorosi Éva biológus kutató, Szeged
  • Lövei Gábor biológus egyetemi tanár, Aarhus
  • Makara Gábor orvosbiológus professzor emeritus, Budapest
  • Meszéna Géza biofizikus egyetemi tanár, Budapest
  • Nagy Ferenc István biológus kutatóprofesszor, Szeged
  • Nusser Zoltán neurobiológus, Budapest
  • Orbán Sándor biológus egyetemi tanár, Eger
  • Ősi Attila paleontológus egyetemi tanár, Budapest
  • Padisák Judit ökológus egyetemi tanár, Veszprém
  • Pálfy József geológus egyetemi tanár, Budapest
  • Pálné Kovács Ilona politológus egyetemi tanár, Pécs
  • Podani János biológus egyetemi tanár, Budapest
  • Pócs Tamás biológus egyetemi tanár, Eger
  • Pósfai Mihály geológus egyetemi tanár, Veszprém
  • Rodics Katalin biológus természetvédő, Budapest
  • Rózsa Lajos biológus, tudományos tanácsadó, Budapest
  • Somogyi Péter neurobiológus egyetemi tanár, Oxford
  • Szathmáry Eörs biológus egyetemi tanár, Budapest
  • Venetianer Pál biokémikus professzor emeritus, Szeged
  • Vida Gábor biológus egyetemi tanár, Budapest
  • Vígh László biokémikus kutatóprofesszor, Szeged

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Róka László

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.