Mivel zeneszerzői munkássága nem hagyott maradandó nyomot, játékáról pedig csak néhány felvétel maradt fenn, Auer Lipót hegedűművész emlékét ma már inkább csak a zenetörténet ismerői őrzik. Nekik viszont egybehangzó véleményük, hogy kevés ilyen nagy hatású művész és zenepedagógus létezett, akinek a nevét – ha a magyar zene viszonylatában nézzük – Liszttel, Bartókkal vagy Kodállyal illene egy lapon emlegetni.
Óriási siker, máig érő hatás
A 175 éve, 1845. június 7-én egy veszprémi szobafestő és kiskereskedő negyedik gyermekeként született Auer Lipót először hatévesen fogott hegedűt a kezébe, és tehetsége már első tanárának feltűnt, így nyolcévesen Pesten tanulhatott tovább. Már kamaszként európai hangversenykörutakon vett részt, hogy ezek szerény bevételéből finanszírozza további képzését. Útjain számos kiemelkedő zenésszel, zeneszerzővel, többek között Berliozzal, Rossinivel és Brahmsszal ismerkedett meg, többen a pályáját is igyekeztek egyengetni.
A sorsformáló lehetőséget végül Nyikolaj Zaremba, a szentpétervári konzervatórium igazgatója adta meg számára 1868-ban, amikor hegedűprofesszori állást ajánlott neki. Auer végül 49 évet töltött az intézményben, itt alakította ki saját játékstílusát, illetve pedagógiai, művészi elveit is itt csiszolta tökéletesre. Nevéhez fűződik a csuklóra és a mutatóujjra nagyobb szerepet helyező pétervári vonófogás kidolgozása és elterjesztése, illetve őt tartják az úgynevezett „orosz hegedűiskola” megalapítójának is, ami számtalan kiváló, virtuóz művészt adott és máig élő hagyományai révén ad még ma is a világnak.
A tanítás mellett továbbra is koncertezett, karmesterként is maradandót alkotott. Őt magát egyébként nem tartották különösebben virtuóz hegedűművésznek, ehhez az is hozzájárulhatott, hogy kezei saját bevallása szerint fizikailag túl gyengék és rossz felépítésűek voltak a hegedűjátékhoz. Eredményei még elképesztőbbek úgy, ha azt is tudjuk, néhány gyakorlás nélkül töltött nap után már komoly fizikai nehézséget okozott neki a játék. Csodálói inkább arányérzékét, eleganciáját és játékának kidolgozottságát emelték ki. Ennek ellenére egy idős kori felvételét meghallgatva Yehudi Menuhin azt írta róla:
Rendkívüli, hogy a tanár Auer Lipót idős korában jobban játszott, mint Ysaÿe, Sarasate, Joachim és a többi virtuózok. Amit tudott, azt tudta, s tudása túlélte a többiek briliáns játékát.
Önkifejezésre tanított
Elsősorban mégis zenepedagógusként alkotott maradandót. Csak Oroszországban több mint 300 hegedűművész került ki a kezei alól, de például Csajkovszkijra is nagy hatással volt a szemlélete, számos tanácsa. Leghíresebb tanítványai akkor „születtek”, amikor már tanári stílusa is letisztult. Miközben a kemény munkát elvárta, nem volt hajlandó diákjai technikai tudását pallérozni, stílusukat uniformizálni, vonót sem vett a kezébe, hogy átsegítse őket egy-egy nehezebb részen.
Ehelyett inkább szemléletüket formálta, zenei koncepciókat tanított nekik, segítette őket interpretálni a muzsikát, amit játszottak. Egy diákja egyszer például nem volt hajlandó eljátszani egy művet, mert az szerinte „rossz zene” volt. Auer erre kiabálva közölte vele:
Addig játszod, amíg jó zenének nem hangzik. És semmi mást nem játszol addig!
Elvárta azt is, hogy tanítványai minden egyes órát hangversenyként kezeljenek, félkész előadásokkal inkább nem is mertek nála megjelenni. Maga így írt erről:
„Sok-sok éve tanítok már, és ragaszkodásom ahhoz az alapelvhez, hogy tanítványaim önmagukat fejezzék ki, és ne engem, mindig büszkeséggel tölt el. Elman, Zimbalist, Heifetz, Seidel, Kathleen Parlow, Eddy Brown, Max Rosen, Thelma Given, Ruth Ray, Michel Piastro nem különböznek-e tökéletesen egymástól? Nincs-e meg mindegyiküknek a maga jellegzetes zenészegyénisége és saját stílusa? Sohasem kíséreltem meg, hogy tanítványaimat valamiféle általam kigondolt korlátolt esztétikai ideálhoz idomítsam, viszont megtanítottam nekik az ízlés általános alapelemeit, melyek segítségével az egyéni stílus ki tud fejlődni.”
Közel fél évszázad után Auer 1917-ben a forradalom hatására elhagyta Oroszországot, 1918-tól az Egyesült Államokban élt, 79 évesen még a Carnegie Hallban játszott, 82 évesen vezényelte a New York-i filharmonikusokat. Az időközben ortodox hitre tért Auer 1930-ban, egy európai utazáson halt meg, New York-i temetésén tömegek vettek részt.
