Karol Józef Wojtyła csaknem 27 évig ült Szent Péter trónján II. János Pál néven, ezzel a világtörténelemben az ő pontifikátusa volt a második leghosszabb – általában „harmadikként” szokták emlegetni, erről később szót ejtünk. A pápa személyisége, elvei, munkássága, a II. vatikáni zsinat határozatainak gyakorlatba ültetése számos területen hozott gyökeres változást.
A római katolikus egyház nyitott a társadalom felé, párbeszédet kezdeményezett a tudománnyal és más vallásokkal, nyíltan kiállt az emberi jogok mellett és a háborúk ellen, valamint – a legkevésbé sem utolsó sorban – ezredéves bűnökért, tévedésekért kért bocsánatot.
Az egyszerre konzervatívnak és liberálisnak tartott II. János Pál pápa születésének centenáriumán Dr. Fejérdy András történésszel, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet igazgatóhelyettesével, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Újkori Történeti Tanszékének docensével beszélgettünk.
Rátalált a végső válaszokra
A Krakkótól 50 kilométerre fekvő Wadowice kisvárosában született 1920. május 18-án mélyen vallásos katolikus családban, a hit és az egyház a kezdetektől közelről jelen volt életében, a papi hivatáshoz mégsem egyenes út vezette. Értelmiségi, bölcsész pályára készült, színházban játszott, színdarabokat írt, aktívan sportolt: síelt, úszott, kajakozott, focizott, túrázott. A második világháború kellős közepén, 1942-ben iratkozott be az akkor illegálisan működő krakkói papi szemináriumra, és 1946-ban szentelték pappá.
Mindig titokzatos, hogyan jut el valaki a papi hivatáshoz, Wojtyła esetén ez a személyes belső tapasztalatok és az elméleti, metafizikai útkeresés eredménye lehetett a világháború kontextusában értelmezve
– mondja a 24.hu-nak Fejérdy András.
Közel állt hozzá ugyanis a filozófia, a létkérdések kutatása, amit a döntése előtti három évben hazája náci megszállása és a háború borzalmai mélyíthettek el. A korábbi szabályok megszűntek Lengyelországban, az emberek kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, a fiatalember Istenben találta meg a végső válaszokat, az egyházban pedig a létfontosságú biztos pontot.
A fájdalmas személyes tapasztalatok is a papi hivatás felé terelték. Ilyen volt apjának elvesztése 1942-ben, illetve egy baleset: isteni jelnek érezte, hogy felépült a súlyos agyrázkódásából, miután elütötte őt egy Wehrmacht-teherautó.
A diktatúra nem értette, ezért nem gáncsolta
Teológiai és filozófiai tanulmányait a legmagasabb szintig folytatta, majd erkölcsteológiát tanított a krakkói egyetemen. A lengyel egyházi ranglétrán is a csúcsra jutott, 1964-től Krakkó érseke lett, 1967-ben VI. Pál bíborossá avatta, és részt vett az 1962–65 között tartott második vatikáni zsinaton.
A kommunista rendszerrel nem volt felhőtlen a kapcsolata, de a hatóságok nem tartottak tőle, ezért nem is akadályozták a karrierjét. Állambiztonsági jelentésekből kiderült, hogy bíborosként is elméleti embernek tartották, aki a gyakorlati politikai kérdésekhez nem ért, és nem is ártja bele magát – az elnyomó hatalom sokkal inkább Lengyelország nagy tekintélyű, hajlíthatatlan hercegprímására, Stefan Wyszyńskire figyelt. Súrlódásai persze voltak, de a diktatúra vezetése nem vette komolyan, vagy mondhatni nem értette meg a Wojtyła jelentette „fenyegetést”.
Nyitott volt a párbeszédre azt vallva, hogy a kereszténységnek nem szabad bezárkóznia saját elméleti horizontjába. Rendkívül jól kommunikált, értett a fiatalok mozgósításához, egyetemi előadásait hatalmas érdeklődés övezte
– emeli ki a történész.
Csaknem lekéste saját megválasztását
Egyházfővé választása 1978-ban nemcsak a laikus közvéleményt, hanem a klérus nagy részét is meglepte. Nevét és érdemi hozzájárulását a második vatikáni zsinaton ismerték ugyan, de a legkevésbé sem számított esélyesnek. Hogy pontosan mi történik a pápaválasztó konklávén, az mindig a résztvevő bíborosok közt marad, ám néhány lényeges részletet mégis ismerünk.
Két erős olasz jelölt között patthelyzet alakult ki, hogy ezt kimozdítsa a holtpontról, Franz König bécsi érsek vetette fel Wojtyła nevét. Olyan fiatal, rátermett emberként érvelt mellette, mint aki a kommunizmusnak és a kapitalizmusnak is jó ismerője, képes az egyházat átvezetni a jövő évezredbe. Wyszyński is kiállt mellette, sikerült meggyőzni az amerikai, majd a német bíborosokat, míg végül óriási többség, a 111 résztvevőből 104 szavazott rá.
Fejérdy András egy másik anekdotát is említ a pápaválasztásról, amely II. János Pál egyéniségét megvilágítja. Történt ugyanis, hogy amikor a választás során felmerült a neve, Mario Casariego guatemelai bíboros úgy értette, Bottiglia, ami olaszul üvegpalackot jelent. Hogy lelkiismeretesen adhassa le szavazatát, további információkat kért bíborostársaitól „Bottiglia” bíborosról. Ez eljutott az új pápa fülébe is, és amikor a bíborosok először elébe járultak tiszteletüket leróni, így mutatkozott be az illetőnek:
Most már tudja, ki az a Bottiglia (azaz Palack) bíboros.
A név kötelez
II. János Pál pápaságának értékelése nyilvánvalóan köteteket töltene és tölt is meg, itt csak néhány mozzanatra koncentrálhatunk. Először is már névválasztásával kijelölte az utat, amin haladni kívánt: XXIII. János és VI. Pál, az ökumenikus nyitás és a társadalmi párbeszéd megindítását jelentő második vatikáni zsinat két pápája volt. Az ő nyomaikon tervezett komoly reformokat I. János Pál, akit azonban megválasztása után 33 nappal elszólított a halál. A II. János Pál név tehát e három közvetlen előd munkájának folytatását ígérte.
Több mint negyed évszázad (26 és fél év) adatott számára feladata elvégzésére, amit nemcsak annak köszönhetett, hogy fiatalon, 58 évesen választották meg, hanem egész élete során megmaradt a sport szereteténél és gyakorlásánál, idős korában is rendszeresen síelt.
Arra is megfelelt, amikor pazarlással vádolták, amiért nyári rezidenciájába uszodát építtetett: lehet, hogy drága, de még mindig olcsóbb, mintha új konklávét kellene összehívni. Ezzel pedig arra utalt, hogy a testmozgásra az egészségmegőrzés fontos eszközeként tekint. Meg is lett az eredménye, övé a történelem második leghosszabb pontifikátusa. Azért nem a harmadik, mert ugyan Szent Pétert szokták elsőnek említeni, ám többen vitatják, hogy őt ide lehet-e sorolni, hiszen nem volt Róma püspöke, és a hagyomány alapján vértanúhalála előtt csak rövid ideig élt az Örök Városban.
Történelmi szerepben
Visszatérve egyházfői tevékenységére, laikus megfogalmazással azt mondhatjuk, a zsinaton lefektetett elvek és célok II. János Pál pápa általi megvalósításával a Vatikán végre kilépett a való életbe.
Hitt a párbeszédben, nem engedte a diplomáciai kapcsolatok lefagyását a szocialista országokkal, egyensúlyozó politikája, erkölcsi tekintélye nagyban hozzájárult, hogy az 1989–90-es rendszerváltás jórészt békés úton zajlott le. A történész kiemeli, hogy e siker egyben az 1789-es francia forradalom óta szinte társadalomtudományi dogmává merevedett tételt is megcáfolta, miszerint gyökeres társadalmi változást csak erőszak alkalmazásával lehet elérni.
A pápa és a szentek
II. János Pál pápa rekordszámú, 1338 személyt avatott boldoggá, 482-t szentté, egy német újságíró szembesítette is vele, hogy mintha futószalagon születnének a szentek. Biztos benne, hogy mindegyikük méltó erre? A szentatya válaszát ismét anekdota őrizte meg. Egy aktakupacra mutatott az íróasztalán: ebben vannak a szentté avatási perek adatai, vigye haza, olvassa át, és döntse el ő maga. Az újságíró így is tett, majd amikor a dokumentumokat visszavitte elismerte: igen, valóban mindegyik jogos. Erre az egyházfő így felelt:
Nézze, uram, ezek azoknak a dossziéi voltak, akiket mi nem avattunk szentté, mert találtunk náluk méltóbbakat
– idézi a szakember.
Valójában arról volt szó, hogy a szentté avatásokkal tudatosan a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból emelt ki példaképeket azt üzenve, hogy a szentté válás nem egyes kiválasztottak privilégiuma, hanem minden keresztény hivatása.
Bocsánatkérés és megtisztulás
Egyházi kérdésekben a belső megújulást és a vallások közötti párbeszédet képviselte. Fides et Ratio kezdetű enciklikájában a felvilágosodás óta halmozódó adósságot törlesztett: párbeszédet kezdeményezett a tudománnyal, elismerte a hit és a tudomány autonómiáját, illetve kijelentette, hogy az igazság megismeréséhez mindkettőre szükség van.
Az ezredfordulót a bibliai Jóbel-év (innét a jubileum) hagyományára alapozva a kiengesztelődés, a megbocsátás, a megtisztulás évének tekintette. Ennek szellemében az évek során egyenként, majd 2000-ben, nagyböjt első vasárnapján
Hatalmas dolog volt ez, az egyház egészen addig legtöbbször az apológia, védekezés és elhallgatás stratégiáját folytatta minden ilyen kérdésben. Azaz elismerte, vannak hibák, de ezeket inkább elkendőzte saját hitelessége védelmében, a magyarázat általában annyi volt, hogy az egyház szent, de tagjai nem azok. XXIII. János volt az első, aki önkritikus hangnemben kezdett beszélni, és II. János Pál vállalta fel teljes egészében.
Persze szót kell ejteni a klérus által elkövetett szexuális visszaélésekről, a pedofil vádakról. Nem tudjuk, ezekből mennyit tussoltak el helyi szinten, és mi jutott el Rómába, de nyilván már egyetlen eset is sok és megengedhetetlen. Ennek a problémának a súlyát II. János Pál vagy nem mérte fel helyesen, vagy nem reagált kellő időben és kellő eréllyel.
A merénylet
A megbocsátás a pápa részéről nem üres kommunikációs fogás volt, erre személyes életpéldája a bizonyíték. Ali Agca 1981-es merényletére gondolunk, amiért a pápa háromszor is megbocsátott az elkövetőnek. Máig nem lehet egyébként bizonyítani, ki adta Agca kezébe a fegyvert, de annyi biztos, hogy a lengyel érsek pápává választása zavart keltett a keleti blokk vezetőiben.
Egy másik elmélet a svájci gárdát gyanúsítja a szervezéssel, ahova a Stasi ügynökei épültek be, de a szálak így is a Szovjetunióba vezetnek.
Továbbadta a lángot
II. János Pál egyházfői portréját Wyszyński prímás próféciája rajzolja meg röviden, de a legteljesebben: ő vezeti át az egyházat a következő évezredbe. Megtette. 1982-ben egy spanyol pap azért támadt rá bajonettel (meg is sebesítette), mert szerinte túlzottan messzire ment a reformok terén.
Konzervativizmusát olyan témákban szokták felhozni, mint hogy többek között ellenezte az óvszerhasználatot, nők számára nem nyitotta meg a papi pályát, és nem engedett a cölibátus követelményéből sem. Fejérdy András úgy véli, objektíven értékelve egy egyházfő nem is lehet más, mint konzervatív, hiszen legfőbb feladata az egyház tanításainak őrzése és ápolása. A kifejezés itt nem maradiságot jelent, ahogy a különféle szerzőknek tulajdonított, de valójában Jean Jaures francia filozófus-politikustól származó ragyogó megfogalmazás mondja:
a hagyomány, a tradíció nem azt jelenti, hogy őrizzük a hamut, hanem hogy átadjuk a lángot.
Ezzel jellemezhetjük II. János Pált is: haladó gondolkodású ember volt, kiválóan alkalmazta a modern kommunikációt, de voltak olyan kérdések, amelyekből nem engedett. Összességében a lengyel pápát teljes joggal sorolhatjuk a legnagyobb egyházfők közé, akit a világ hívő és laikus közössége egyaránt tisztelt és tisztel, az egyház pedig szokatlan gyorsasággal, halála után kilenc évvel, 2014-ben szentté avatott.
Kiemelt kép: Anwar Hussein /WireImage /Getty Images
