Tudomány

A kígyók is klikkesednek, és barátságokat alakítanak ki

A kígyókról sokáig úgy gondolták, hogy magányos állatok, egy friss kutatás azonban most rávilágított: a vörös szalagoskígyót biztosan teljesen félreértettük – írja az IFL Science. A kanadai Wilfrid Laurier Egyetem kutatói negyven kígyót vizsgáltak meg, amelyeket tízes csoportokban elkülönítettek. Az állatokat színes pöttyökkel jelölték meg, hogy nyomon tudják követni, melyik kígyók töltenek el több időt együtt.

Az állatokat minden nap visszahelyezték különböző odúkba, és megtisztították a megfigyelő kamrát is, hogy biztosan ne megszokásból, vagy a szagok alapján közlekedjenek. A kutatásból kiderült: azon túl, hogy a kígyók aktívan keresték a szociális interakciót, 3-8 fős csoportokba is verődtek, szinte minden nap „együtt bandáztak”.

A szakértők szerint ez a klikkesedés hasonló, mint amit emlősöknél, többek között az embereknél is tapasztalhatunk.

Érdekes, hogy más állatoknál is megfigyelték, mennyire közeli barátságokat alakítanak ki: a flamingóknál egy friss kutatás mutatott ki ilyesmit, a vérszopó denevérek pedig kedvenc társaiknak adják át a megszerzett vért. A kígyókat azonban eddig kevésbé vizsgálták ilyen szempontból.

A kanadai kutatók a Behavioral and Sociobiology tudományos folyóiratban publikálták eredményeiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik