Tudomány zöldövezet

A légszennyezés halálosabbá teszi a koronavírust

Korábban a témában:

Szakértők korábban is sejtették, hogy a légszennyezés hozzájárulhat ahhoz, hogy súlyosabb betegség alakuljon ki a koronavírus-fertőzés következtében. Most a Harvard Egyetem kutatása szerint bizonyítékot is találtak rá, méghozzá elég drámait: a hosszú távú légszennyezésben már egy minimális növekedés is 15 százalékkal megdobta a COVID-19 halálozási rátáját – írja a Gizmodo.

Szmog Krakkóban. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Harvard tanulmányát egyelőre szaklapban még nem publikálták, de az egyetem honlapján már megtalálhatók az eredmények. A kutatók az Egyesült Államokban gyűjtöttek össze összesen 3000 különböző helyszínről légszennyezettségi adatokat 2000 és 2016 között, és megállapították, hogy a légszennyezés tényleg alapvető tényező lehet a fertőzés súlyosságában.

New Yorkban például április 4-ig (a kutatás ekkor zajlott) összesen 248 ember életét lehetett volna megmenteni egyszerűen azzal, hogy csökkentik a légszennyezést a városban. Már akkor is ennyi lett volna a túlélők száma, ha köbméterenként mindössze egy mikrogrammal kevesebb a szennyeződés. Az eredmények újra mutatják,

mennyire fontos lenne a légszennyezettség csökkentése akkor is, ha éppen nem tombol világjárvány.

A szakértők figyelmeztetnek, hogy ez nem jelent közvetlen kapcsolatot a légszennyezés és a vírusfertőzés között, inkább arról lehet szó, hogy mindkettő a tüdőt és a légzőrendszert gyengíti, ami így dupla támadás alatt áll.

Főkép: Seb Oliver / Cultura Creative / Cultura Creative via AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.