Tudomány

Egyre több a májrákos a világon

Korábban a témában:

A kínai Fudan Egyetem kutatása megfigyelte, hogyan alakult az elmúlt években a májrák előfordulása globálisan, összesen 195 országban – olvasható az EurekAlerten. A kutatók 1990-2017 közötti adatokat vizsgáltak át, és érdekes eredményekre jutottak.

A 30 éves kor előtt diagnosztizált májrákosok száma az évek alatt csökkent, 1990-ben 17381-en voltak, 2017-ben pedig 14661-en. Ez alapvetően jó hír lenne, ha nem nőtt volna arányaiban sokkal jobban a 30-59 éves és a 60 feletti korosztályban a betegség: 1990-ben közülük  216561 és 241189 embert regisztráltak májrákkal, míg 2017-ben ezek a számok már 359770 és 578344 voltak. Amikor a szakértők életkori sajátosságokra és egyéb faktorokra javították az eredményeket, kiderült, hogy a 30 év alattiak között és a 30-59-es korcsoportban nagyjából stagnált a diagnosztizált emberek aránya, a 60 éven felüli férfiaknál azonban drámaian növekedett. A 60 év feletti nőknél is nagyjából egy szinten maradt a korábbi évekhez képest.

Kép: Getty Images

A kutatók szerint a fiatalok körében tapasztalt csökkenés a hepatitis B vírus (HBV) elleni védőoltás miatt tapasztalható, a fertőzés ugyanis növelheti az esélyét a májrák kialakulásának. Érdekes, hogy még ebben a kategóriában is növekedés volt tapasztalható a fejlett országokban.

Ebben a kategóriában globálisan azok a májrákok növekedtek inkább, amelyeket a máj elzsírosodása okoz.

A szakértők kiemelték, hogy az eredmények két dologra mutatnak rá: egyrészt az idősebb generációk körében fellelhető prevenciós lépések hiányára, másrészt az elhízás fontos szerepére a betegség kialakulásában.

A kutatók a CANCER nevű tudományos szaklapban jelentették meg az eredményeiket.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.