Tudomány koronavírus

Koronavírus: egy iráni diák Instagramon közvetít a magyar kórházi állapotokról

Az Instagramon, 24 óra után eltűnő sztoriban reagált az egyik karanténban lévő iráni diák a hatóságok, illetve a kormánypárti sajtó információira. Mint írja, korábban megosztotta tapasztalatait az Indexszel, ő árulta el, hogy a rendőrség a Facebookon próbálta felvenni vele a kapcsolatot. Ezt követően, hétfőn az operatív törzs sajtótájékoztatóján hangzott el, hogy a Szent László Kórházban tartott iráni diákok egy része megpróbálta kijátszani a karantén szabályait, és erőszakosan viselkedett, ezért folytonos a rendőri jelenlét a kórházban. Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője kiemelte: a járványügyi szabályok áthágása bűncselekmény, és kiutasítást vonhat maga után.

A svéd-iráni kettős állampolgár cáfolta a hatóságok kijelentéseit. Mint írta, problémás, hogy nem nagyon beszélnek a kórházban angolul, ennek ellenére követik az utasításokat, próbálnak együttműködni. A hallgató már négy napja van karanténban, sztorija megjelenéséig egy tesztet végeztek el rajta, ez negatív lett. Az nem derült ki számára, hogy a második tesztet mikor hajtják végre.

Koronavírus: így működne egy karantén Magyarországon
Egyelőre néhány esetről tudunk, szerencsére úgy néz ki, nem is kell nagyobb karanténra számítani.

A diák szerint két hetet kell majd eltölteniük a karanténban. A hallgató arra is kitért, hogy csoporttársát, aki már két negatív tesztet produkált, egy új, lázas, köhögő pácienssel helyezték el egy teremben. A diáknak végül sikerült elérnie, hogy elkülönítsék őket.

A diáklány egy másik hasonló esetet is bemutatott.

Állítása szerint miután az egyik beteggel közölték, hogy pozitív lett a tesztje, arra kérték, hogy szobatársainak ne mondjon semmit az eredményről, mivel nincs kapacitás az elkülönítésére, és nem akarnak pánikot.

A páciens ennek ellenére beszámolt állapotáról. A hallgató azt gondolja, a hatóságok ezt értékelhették úgy, hogy az iráni betegek nem együttműködőek. Erről egyébként más karantén alatt tartott hallgatók is beszámoltak a hvg.hu-nak. A svéd-iráni kettős állampolgár azt írja, a kórházban nem tartják be a WHO előírásait, illetve a nemzetközi protokollt.

A diák beszámolója miatt kerestük az illetékes Ügyeleti Központot, ahonnan nagyjából öt és fél órával később kaptunk választ, melyben az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóját ajánlották figyelmünkbe – legutóbb több mint 12 órával a megkeresés után kaptunk hasonló reakciót, így az Ügyeleti Központ kommunikációjában mindenképp előrelépés tapasztalható. Ezzel kapcsolatban újabb kérdés merült fel: vajon miért kell órákat várnunk az ilyen tartalmú válaszokra?

Kiemelt kép: 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik