Tudomány

A skizofrénia teljesen új fajtáját fedezték fel

Egy friss kutatás kimutatta, hogy nem minden skizofréniában szenvedő agya néz ki másképp, mint az egészségeseké: a Pennsylvaniai Egyetem kutatói 300 skizofréniában szenvedő beteg agyának MRI-képét készítették el, és felfedeztek két olyan neuroanatómiai altípust, amelyek közül az egyik eddig teljesen ismeretlen volt a tudomány számára. Ez az, ami

az MRI-képeken szinte teljesen ugyanúgy fest, mint az egészséges emberi agy.

Ugyan a skizofrénia neurobiológiáját még ma sem ismerjük teljesen, viszont történetileg a szürkeállomány mennyiségének csökkenéséhez kötik. Itt találhatók az idegsejtek sejttestjei. Bár az amerikai kutatás során rengeteg ilyen szürkeállomány-csökkenést mutató beteggel találkoztak, voltak olyan skizofréniában szenvedők is, akiknél ez a változás nem volt nyomon követhető – írja a Science Alert.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatója, Christos Davatzikos elmondta, hogy a betegek nagyjából egyharmadánál nem mutatkozott szürkeállomány-csökkenés, az egyetlen, ami kitűnt náluk, az a bazális ganglionok vagy törzsdúcok mennyiségének növekedése volt. Az agynak ez az a területe, amely a motoros vezérlésért felelős. Bár a skizofrénia egy olyan mentális betegség, ami a realitás folyamatos megértésének és feldolgozásának problémájával jár, vannak olyan betegek, akiknél lassabb mozgás és tikkelés is jelentkezik.

Kép: Getty Images

A szakértők gépi tanulással dolgozó rendszerek segítségével dolgozták fel összesen 307 skizofrén beteg és 364 egészséges kontroll agyi MRI-jét, és neuroanatómiai altípusok szerint rendezték őket. A skizofrének között kettő ilyen altípust különböztettek meg: az egyiküknél megfigyelhető volt a szürkeállomány csökkenése, a másiknál viszont nem.

A kutatók nem értik a különbségeket, mivel sem életkorra, sem nemre, sem életmódi faktorokra nem lehetett lebontani ezt a különbséget. Tünetek között sem fedeztek fel eltérést, ráadásul mindegyik beteg ugyanazt a kezelést kapta.

Ez a felfedezés alapjaiban változtathatja meg a skizofrénia kezelésének módját, a folyamat pedig szerencsére már elkezdődött: most már a skizofréniát is spektrumként határozzák meg, nem pedig egyetlen, ugyanolyan tüneteket produkáló betegségként.

A kutatók az eredményeiket a Brain című tudományos folyóiratban ismertették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik