Tudomány

Elküldte az első fotóját a bolygóvadász űrszonda

Korábban a témában:

Tavaly december 18-án lőtték fel az Európai Űrügynökség bolygóvadász űrszondáját, a CHEOPS-ot (CHaracterising ExOplanets Satellite), amelynek fő célja, hogy olyan exobolygókat vizsgáljon, amelyekről tudjuk, hogy közeli, fényes csillagok körül keringenek. Az olyan exobolygókra fókuszál, amelyeket csak a tranzitmódszerrel tudunk megfigyelni, vagyis a csillaguk előtti elhaladásuk során, amikor a csillag fénye periodikusan elhalványul. A teleszkóp január 29-én nyitott ki teljesen, és most elkészítette az első fotóját, ami jobb lett, mint amit a kutatók vártak tőle.

„Az első képek nagyon fontosak voltak számunkra, mert ezekből tudjuk, hogy az eszköz optikája jó állapotban vészelte-e át a kilövést” – idézi a Space.com Willy Benzt, a Berni Egyetem asztrofizika professzorát, aki részt vesz a CHEOPS-projektben. „Amikor az első csillagok megjelentek a fotókon, már tudtuk, hogy működő teleszkópunk van.”

Az első kép. Fotó: ESA

A képek ráadásul jobbak is lettek, mint amilyeneket a laboratóriumi tesztekből számoltak, és már most rengeteg adatot ki tudnak nyerni belőlük. Laikus szemnek életlenek lehetnek, de ez okkal van így: a fény így több pixel távolságra ki van nyújtva, így több mindent lehet vizsgálni. Így, bár a kép nem éles, de nagyon precíz, és már most sokat elárul a kutatóknak.

A következő hónapok még arról szólnak majd, hogy a különböző eszközöket és a kamerát is állítgatják a kutatók, és megvizsgálják, hogy mennyire precízek pontosan az adatok.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.