Tudomány

Megfejtették az őszülés egyik titkát

Szakértők egy csoportjának sikerült kiderítenie, hogy miként járul hozzá a stressz az őszüléshez – számol be az MTI. A kutatók egereken végzett kísérletek során megfigyelték, hogy az őssejtek, melyek a bőr és a haj színét meghatározzák, intenzív stressz hatására sérülnek: a sötét szőrű egerek hetek alatt teljesen megőszültek.

A csapat szerint a további vizsgálatokkal idővel olyan hatóanyagot is létrehozhatnak, amely megakadályozza a haj színveszteségét.

Az emberek haja jellemzően a harmincas éveik közepétől kezd őszülni, a szülők hajának változása alapján megjósolható, hogy nagyjából mikor. Bár ez nagyrészt a természetes öregedésre és a génekre vezethető vissza, a stressz is kiemelt szerepet játszhat a folyamatban.

Kép: iStock

A szakértők eddig nem tudták pontosan, hogy utóbbi faktor pontosan miként is idéz elő őszülést. A Sao Pauló-i Egyetem és a Harvard Egyetem kutatói úgy vélték, a hatás a melanocitákhoz, azaz a pigmentet termelő őssejtekhez kapcsolható. Ezek melanint, vagyis sötét színű pigmenteket termelnek, mely a bőr és haj színéért felelős.

Most már biztosan tudjuk, hogy a stressz felelős a haj és a bőr bizonyos változásaiért, és tudjuk, hogyan zajlik a folyamat”

– mondta Ya-Cieh Hsu, a Harvard Egyetem munkatársa.

A fájdalom hatására az egerekben adrenalin és kortizol szabadul fel, ettől szívük hevesebben dobog, vérnyomásuk megemelkedik, és hatással van idegrendszerükre akut stresszt idézve elő. Ez a folyamat felgyorsítja a melanint termelő őssejtek leépülését.

Egy másik kísérletben a kutatók megfigyelték, hogyan képesek blokkolni ezeket a változásokat, ha az egereknek magas vérnyomás elleni szert adnak. Amikor összehasonlították a fájdalom miatt szenvedő egerek és más egerek génjeit, azonosítani tudták azt a proteint, mely részt vett a folyamatban, ahogy a stressz károsította az őssejteket. Amikor ezt a fehérjét, a ciklin-dependens kinázt elfojtották, az szintén megakadályozta a szőrzet elszíneződését.

A kutatók szerint további vizsgálatokra lesz szükség, hogy jobban megértsék a folyamatot, illetve esetleges módszereket találjanak az őszülés enyhítésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik