Tudomány

Időjárás: szerda lesz a változás napja

A ködös, szmogos, párás idő odébbáll, a héten már sokszor láthatjuk a napot, cserébe rettentő fagyosak lesznek a hajnalok.

Az elmúlt hét ködös, párás, szmogos időjárását az úgynevezett hideg légpárna okozta, ami hazánk medence jellegéből adódóan gyakori jelenség. Röviden arról van szó, hogy a magasban enyhe levegő áramlik fölénk, ami leszorítja az alsó hűvösebb, rétegeket, a nedvességből nem tud felhő képződni, ezért ködként üli meg a tájat, itt írtunk róla részletesebben.

Változás a magasban

A hideg levegő a meleg alatt meglehetősen stabil állapotot jelent, a hidegpárna egészen addig fennmarad, míg egy keményebb front ki nem mozdítja az egyensúlyt. Ez a front érkezett meg hétvégén, hatására az ország nagy részén már szakadozik a felhőzet, de nem elég erős ahhoz, hogy teljesen „kisöpörje” – tudtuk meg Molnár László meteorológustól, a Kiderül.hu munkatársától. A laikus szavaival tehát:

a magasban egy gyenge hidegfront küzd a régóta fennálló, stabil, de végnapjait élő anticiklon hatásával, a hideg légpárnával.

Már nem tart sokáig, a hidegfront hétfőn elhagyja Magyarországot, kedden ismét ködös, párás, erősen felhős időre számíthatunk -1 és +5 fok közötti csúcshőmérsékletekkel. Hasonlóan indul a szerda is, de a hajnali köd napközben feloszlik, több helyen felszakadozik a felhőzet és itt-ott a nap is megmutatja arcát. Ez lesz a változás napja.

Napsütés és jeges hajnalok

Szerdán ugyanis az előzőnél jóval erősebb hidegfront éri el térségünket, ami végleg kisöpri a hidegpárna maradékát is hazánk légteréből.

Csütörtökön már országszerte napos téli idő várható, a fronttal érkező szél átkeveri a légrétegeket és a hosszú stabilitás után visszaáll a légkör dinamikája

– fogalmaz a 24.hu-nak a szakember.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a napsugarak végre elérik a felszínt, „idelent” megenyhül az idő, a magasba hideg érkezik, beindul a fizika törvényeinek engedelmeskedő vertikális áramlás. A derült időnek köszönhetően nappal már 2-7 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk, ám éjjel bőven fagypont alá süllyed a hőmérséklet.

A leghidegebb pénteken (-1 és -8 fok), illetve szombaton (-2 és -9 fok) hajnalban lesz.

Előre láthatóan a ködös, szmogos, szürke időt okozó hidegpárna januárban már nem tér vissza, de ez nem jelenti azt, hogy szikrázó, téli napsütéssel telnének napjaink. A továbbiakban egymást követik majd a frontok, ezek felhőzete eltakarja a napot, ám komolyabb lehűlés, főleg havazás egyelőre nem látszik már januárra.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik