A XV. század első fele nem volt jó időszak az oroszországi mókusok számára. Évente akár félmillió állatbundát – köztük rengeteg mókusét – szállítottak el Novgorodból és más orosz városokból. A lenyúzott bundákat speciális hordókba tették, majd hatalmas adagokban – akár alkalmanként több százezres mennyiségben – hajókra tették, hogy aztán a Balti-tenger kalózoktól hemzsegő vizén át német kikötővárosokba szállítsák.
A szerencsétlen állatok földi maradványaiból itt divatos ruhadarabok és kiegészítők készültek Nyugat-Európa egyre tehetősebb polgárainak. A szőrméket még valutaként is használták.
Kelet és nyugat kincsei egy kézben
A hasznot lefölöző kereskedőcsaládoknak, mint például a lübecki Wittenborg famíliának, amelynek kereskedelmi csápjai Oroszországtól Angliáig hálózták be a kontinenst, elképesztő vagyonokat fialt ez az üzlet. A Wittenborgok ruhákat vásároltak például Flandriában, luxuscikkeket a Földközi-tenger partvidékén, hogy aztán a keleti piacokra szállítsák. Ott szőrméket, épületfát, kukoricát, gyertyaviaszt és halat, különösen tőkehalat és heringet vásároltak, utóbbiakat besózták és továbbértékesítették – vagy maguk falták fel. „A németek étvágya elképesztő” – jegyezte meg egy velencei utazó.
De a pénztermelő gépezet nem csupán vállalkozó szellemű egyénekről szólt. Lübeck és a Wittenborghoz hasonló családok a középkor egyik legnagyobb kereskedőhálózatának központi részét alkották. A Hanza-szövetség, ahogy a korban is nevezték, a XII. századtól a XVII. századig igyekezett uralni a Balti-tenger térségében zajló kelet–nyugati kereskedelmet.
Küzdelem az áruért
A Hanza módszerei – köztük különféle innovatív fizetési metódusok, például hitelkeret biztosítása – meglepően modernnek hatnak. És bár a szövetség befolyása a XV. század után csökkenni kezdett, emlékét ma is nagy becsben tartják Észak-Európa-szerte, nemcsak a magukra büszkén Hanza-városként hivatkozó német településeken, hanem például Londonban is.
A szövetség felemelkedésének kiváltó feltétele az volt, hogy a XII. század közepére a Balti-tenger térsége fontos kereskedelmi csomóponttá változott, amelyen keresztül újfajta áruk áramolhattak Európa növekvő, urbanizálódó és egyre nagyobb igényű lakosságához. Ez a kereslet kiváló lehetőségeket teremtett, de közben ellenségeskedést is szított, ahogy a rivális kereskedők egymással is megküzdve igyekeztek maguknak minél nagyobb szeletet hasítani a tortából.
1161-ben, miután e rivalizálások egyre hevesebbé váltak és néha már erőszakba is torkolltak, a Gotland szigetén található Visby városának kereskedői úgy döntöttek, összefogva hoznak létre egy kereskedelmi hálózatot, amely tovább terjesztheti befolyásukat és megvédi érdekeiket. A mai Svédország és a balti államok között fekvő (a svéd partoktól nagyjából 90, Lettország legközelebbi pontjától mintegy 130 kilométerre található) Gotland a Balti-tenger legnagyobb szigeteként természetes csomópontja volt a környék kereskedelmének.
A korábbi viking kereskedelmi útvonalakra építve a sziget sikerrel fölözte le a keleti kereskedelem hasznát, ahogy az még ma is látható Visby gyönyörűen megmaradt középkor városközpontján. Egy idő után persze mások is be akartak szállni a buliba.
Egymást segítve erősödtek
Visby kereskedőihez hamarosan fél Európából csatlakoztak városok és kereskedőtelepek, a hálózat észak–déli irányban Gotlandtól Kölnig és Krakkóig, nyugat–keleti irányban Németalföldtől a mai balti államokig terjedt. Utóbbiakban a német gazdasági befolyás a német lovagrend XIII. századi keresztes hadjáratai nyomán már eleve erős volt, előkészítve a terepet a német telepesek számára. 1259-re ez a hálózat egy erős nemzetközi szervezetté nőtte ki magát: a Hanza-szövetséggé.
Mi magyarázza a Hanza gyors növekedését? A válasz – legalábbis részben mindenképp – a tagjainak nyújtott előnyökben keresendő. Megbízható partnerek sorából álló hálózatot épített ki az európai piac legtávolabbi sarkaiban is, egy olyan hálózatot, amelyhez minden Hanzához tartozó kereskedő fordulhatott tanácsért és védelemért.
Mivel gyakran együtt éltek a kereskedelmi telepeken, vagy összejártak a gyűléseken, a szövetséghez tartozók hozzáfértek a közösség által összegyűjtött információk gazdag tárházához is, például a különböző árucikkek – az orosz viasztól a balti gabonáig – hozzáférhetőségéről és aktuális piaci értékéről is. A hajókat konvojokba szervezték a kalózok elleni védekezésként. A Hanza még új, a balti-tengeri kereskedés igényeihez szabott hajók építését is megszervezte.
A XIV. század közepére a Hanza rendszeres gyűléseket is összehívott, hogy ezeken szülessen döntés az aktuális ügyekben. Bár a szövetség tagsága elég képlékeny volt és gyakran változott, illetve nem volt semmilyen szabályzata vagy központi vezetősége, a Hanza számos, szokásjogon alapuló szabályt és gyakorlatot vezetett be, és 1373-tól Lübeckben egyfajta döntőbíróság is létrejött a vitás kérdések megnyugtató elrendezéséhez.
Az erő nyelvén
Akármilyen előnyöket is kínált a Hanza a kereskedőknek, fontos megjegyezni, hogy ezek nem voltak nyitva mindenki előtt. A szövetség nem valamiféle szabadkereskedelmi utópia létrehozásán munkálkodott, hanem éppen kiváltságait védte. A tagok egyesített erejüket arra használták, hogy az idegen piacokon a lehető legjobb feltételeket alkudják ki maguknak – olyan feltételeket, amelyek versenyelőnyt biztosítottak számukra riválisaikkal szemben.
És nem kizárólag a rivális kereskedők vagy a kalózok ismerkedtek meg a fegyverek erejével, a Hanza gyakran a különböző államokkal is konfliktusba keveredett. Tulajdonképpen a XIV. század közepére a Hanza-szövetség a maga törvényhez hasonlatos szabályaival és bíróságával maga is sok tekintetben egy államhoz lett hasonlatos. Így aztán, amikor a szövetség az 1360-as években háborúba keveredett a Dán Királysággal – miután a dánok 1361-ben kifosztották Visbyt –, a küzdelem egyenlő erők nagy tétre menő harca volt.
A Hanza nem vette túl könnyedén a vereséget. Amikor a nagyhatalmú Wittenborg család egyik tagja, a lübecki polgármester Johann hibát hibára halmozva vereséget szenvedett a dán flottától az 1362-es helsingborgi csatában, hazatérése után a Hanza tanácsa elé kellett állnia, majd Lübeck piacterén vették a fejét. Végül aztán mégis a Hanza győzedelmeskedett, és az 1370-es stralsundi egyezményben rákényszerítette akaratát a dánokra, akiknek így el kellett fogadniuk a szövetség előjogait a balti-tengeri kereskedelem és halászat tekintetében, sőt azt is, hogy a szövetség vétójogot élvezzen a dán trónutódlás kérdésében. A történészek egy része szerint ekkor ért a Hanza hatalmának csúcsára.
Állami visszavágás
A XVI. században fordulóban volt a Hanza szerencséje az európai kontinensen, a reformáció törésvonalakat képzett a tagok között. Aztán ott volt a különböző regionális hatalmak felemelkedése, például a Svéd Királyságé: a modern Svédország alapítójaként tisztelt I. Gusztáv Lübeckkel vívott 1530-as évekbeli háborúja a Hanza a Balti-tengeren élvezett kereskedelmi monopóliumának végét jelentette. A színen feltűnő új holland, itáliai és délnémet kereskedők – illetve az olyan bankárok, mint például a Fuggerek – szintén kihívást jelentettek a Hanza családjainak pozícióira.
A hanyatlás folyamatát erősítette az európai kereskedelem más irányokba történő orientálódása, ahogy új lehetőségek nyíltak meg a mediterrán térségben, Ázsiában és Amerika felfedezésével. A természeti környezet változása is szerepet játszott. A tengerek hőmérsékletének emelkedésével a Hanza-kereskedők üzletének és étrendjének egyik talpkövét képező heringek hatalmas rajai – amelyek egykor olyan sűrűen népesítették be az itteni vizeket, hogy állítólag kézzel is ki lehetett fogni a halakat – költöztek át a Balti-tengerből az Északi-tenger vizeibe.
De talán mégis a XVII. század és a harmincéves háború jelentette az utolsó csapást, amely végleg a Hanza hanyatlását hozta. A konfliktus szétzilálta a kereskedelmet, a felemelkedő új, gyakran nemzeti alapokon szerveződő államokat pedig már nem tudta a Hanza az akaratához hajlítani. A szövetség utolsó hivatalos gyűlésére 1669-ben került sor Lübeckben.
Azóta is hivatkozási alap
Ezzel véget is érhetett volna a történet. Ám a német területek napóleoni inváziója idején a Hanza emléke a német függetlenség iránti törekvésekben éledt újjá. A poroszok, majd később a nácik szintén visszanyúltak a Hanza történelméhez, úgy is mint a német terjeszkedés és befolyás követendő példájához.
Manapság elsősorban a Hanza gazdasági eredményei állnak fókuszban, ahogy az olyan északnémet városok, mint Lübeck, Bréma vagy Hamburg büszkén ünneplik Hanza örökségüket. A név tovább él például a nemzeti légitársaság, a Lufthansa elnevezésében, vagy éppen a szebb napokat is látott, ma a harmadosztályban sínylődő Hansa Rostock futballklubéban. A Balti-tenger keleti partvidékén is él a szövetség emlékezete. Az észt fővárosban, Tallinnban a Hanza múlt építészeti és kulináris örökségét is nagy becsben tartják – azt is szem előtt tartva, milyen vonzerőt gyakorol ez a német turistákra.
Az Európai Unió létrehozásának élharcosai megpróbálták a Hanza-szövetséget a kontinentális egységesülési folyamat valamiféle korai előfutáraként lefesteni, ám a történészek szerint a szövetség soha nem hozott létre olyasfajta politikai vagy gazdasági egységet, amelyet az EU elődjének tekinthetnénk. A Hanza előjogokra épülő, azokat minden eszközzel megvédő üzleti modelljét ismerve pedig némileg ironikus, hogy a 2018-ban az EU számos északi tagállamának részvételével (Dánia, a balti államok, Finnország, Írország és Hollandia) megalakult informális Új Hanza-szövetség egyenesen a szabadkereskedelem és a liberális piacgazdaság jelszavait tűzte a zászlójára.
A Hanza-szövetség felemelkedésének és bukásának a fentieknél részletesebb története a BBC History magazin új, 2020. januári számában olvasható.
Kiemelt kép: Bréma a XVI. században. Forrás: Wikipedia
