Tudomány

Megtalálták a Földön végigseprő rejtélyes zümmögés forrását

2018-ban világszerte több száz földrengésfigyelő eszköz rögzített egy rejtélyes zümmögést, amiről a mai napig nem tudták biztosan, hogy mi okozhatta. A furcsa jelenségről most sikerült kideríteni, hogy egy vízalatti vulkán születését jelezte – írja az IFL Science.

Először májusban rögzítették a zümmögést, ami aztán Afrika partjainál 5,9-es erősségű földrengéssé növekedett. Aztán novemberben átlagosan húsz perc hosszúságú zümmögéseket figyeltek meg Afrikában, Dél-Amerikában, Új-Zélandon, Észak-Amerikában és Hawaiion is. Tudni lehetett, hogy valami óriási, de nagyon lassú dologról van szó. Néhányan azzal poénkodtak, hogy

biztosan egy óriási prehisztorikus szörnyeteg ébredt fel az álmából.

Most azonban kiderült, hogy az az elmélet helyes, amelyet a legtöbb szakértő osztott: a zümmögés egy óriási vízalatti vulkán megszületését jelezte. A Nature Geoscience tudományos folyóiratban a német GFZ Földtudományok Kutatóközpontja jelentette meg a tanulmányt a jelenségről.

A vulkán az Indiai-óceánon található Mayotte szigete mellett jött létre, és nagyjából 3500 méterrel a vízfelszín alatt bukkant fel. A becslések szerint nagyjából 800 méter magas lehet, és 4-5 kilométer széles a talpa.

Így mozgott a magma a felszín felé. Kép: Nature Geoscience

A felvett kitörések körülbelül 3,4 köbkilométernyi magmát löveltek az óceánba. Ezzel ez volt a legnagyobb rögzített vízalatti vulkánkitörés.

A zümmögés tulajdonképpen a magma mozgásának szeizmikus hullámait jelentette, ahogy az a bolygó kérgén keresztül, függőlegesen elindult a felszín felé. Érdekes, hogy monumentális jelenségről beszélünk, de a szigeten élők alig érzékelték – mindennek az az oka, hogy a vulkán olyan mélyen van a tengerfenéken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik