Sok tehetséges emberrel kapcsolatban dobálóznak a „polihisztor”, esetleg az „igazi reneszánsz ember” kifejezésekkel, de az 1795-ben Baján született Kliegl Józsefről valóban elmondható, hogy kiemelkedő képességeket csillantott meg egymástól nagyon távol álló területeken is.
Tengeralattjárótól a nyomdagépig
Pesti egyetemi tanulmányai után katonatisztként kereste kenyerét, majd leszerelése után gazdatiszt lett, tanult a bécsi képzőművészeti akadémián, később pedig nyomdászként dolgozott, utolsó éveiben festményei eladásából tartotta fenn magát. Már ez is igen változatos pályafutás, Kliegl azonban szabadidejében igazi szenvedélyének, a különféle gépezetek tervezgetésének hódolt.
Elsőként egy tengeralattjáró, illetve egy mechanikus számológép ötletét csiszolgatta, ezek még visszhang nélkül maradtak, de 1835-ben egy nagy lelkesedéssel fogadott találmánnyal állt elő. Mechanikus nyomdai szedőgépe, illetve a hozzá készített osztógépe egyfelől nagyon lerövidítette volna a szedés hosszadalmas folyamatát, másrészt akár két tucat ember munkáját is kiválthatta.
Ez nem túlzás, ez a valóság
A feltaláló az 1839–1840-es országgyűlés idején Pozsonyban is bemutatta prototípusait, általános lelkesedést keltve.
„Ennek a honi találmánynak nagyszerűségét a Kliegl támogatására alakult pesti bizottság egyhangúlag elismerte, s megbízta a feltalálót, hogy legelsősorban is az osztógépet készítse el teljesen. Ez a gép másfél óra alatt egy ívre való ciceró betűt lesz képes elosztani, amihez most tízszer annyi idő kell. A gép, amelyhez emberi erő nem kell és éjjel-nappal, mint valami óramű, magától tovább dolgozik: nyolcszorosan építendő. Kliegl úr azt állítja, hogy a gépe naponkint legkevesebb harminchat ívet fog elosztani!”
„Ez az osztógép azonban a hallatlan gyors munkája következtében használhatatlan volna, ha nem állana összeköttetésben egy szedőgéppel. A már teleosztott szedőszekrények onnan elvétetnek és itt legott fölhasználtatnak. Az osztógép fogantyúval hozatik mozgásba; a szedőgép, mint a zongora, klaviatúrával van ellátva. Ezen a szedő csak játszik. Fölötte elmés s valóban csudálatra méltó a szerkezete, aminek következtében a szedés olyan gyorsan halad, akár a beszéd. Ez nem túlzás. Ez valóság” – írta egy lap a bemutató alapján.
Kottázógép és sínlerakó mozdony
A gond csak az volt, hogy pesti bizottság ide vagy oda, Kliegl soha nem kapott ahhoz elegendő anyagi támogatást, hogy tökéletesítse és gyártani kezdje a gépét. Egyesek tudni vélik, hogy a század második felében Nyugat-Európában megjelent szedőgépek valójában Kliegl elgondolását másolták le, ezt azonban nem állapíthatjuk meg biztonsággal.
Másik nagy port felvert, már az 1850-es években kigondolt találmánya, a hangjegyíró is hasonló sorsa jutott. A zongorán leütött hangokból azonnal kottát készítő szerkezetről a Vasárnapi Ujság írt lelkendező beszámolót, hogy aztán az egyetlen, állítólag működő prototípusa tönkremenjen és eltűnjön, néhány nehezen értékelhető vázlatot hagyva csak maga után.
Könnyebb megítélni, hogy Kliegl egysínű vasútja, illetve a vasútépítést forradalmasítani hivatott sínlerakó mozdonya ötletes, ám feltehetően gazdaságosan nem megvalósítható találmány volt, hiszen ilyesmivel a korban mások is sokat kísérleteztek sikertelenül. Lehet, hogy összes találmánya ilyen lett volna, ám Kliegl nem kapott esélyt a sorstól, hogy valódi kísérletet tegyen megvalósításukra.
150 évvel ezelőtt szegényen, elfeledve halt meg – a legkevesebb, amit emlékéért tehetünk, hogy úgy vesszük, nem gépei hiányosságai, hanem a hiányzó anyagi támogatás ítélte kudarcra kétségkívül zseniális masináit.
