Tudomány

Holnap látszani fog a Mikulás szánja az égen

Ha valaki szeretné fokozni gyermekeinek a karácsonyi csodát, a szabad szemmel is megfigyelhető Nemzetközi Űrállomás erre most kiváló lehetőséget nyújt.
Korábban a témában:

A ki hozza karácsonykor az ajándékot kérdése kissé kusza, Európában általában a Jézuska és a Mikulás. Ha a gyerekeket kérdezzük, nyilvánvalóan meseélményeik alapján adják meg a választ: rénszarvasok húzta repülő szánján a nagyszakállú Mikulás látogatja meg a világ gyermekeit egyetlen éjszaka alatt. Ehhez nyilvánvalóan szuperképességekre van szüksége, de az ilyeneket nem szabad túlgondolni.

Többször is láthatjuk

Idén a Nemzetközi Űrállomás épp szerencsés időpontban száguld végig az égen ahhoz, hogy aki akarja, benne lássa a Mikulást munka közben – írja az IFLScience. Korán kell hozzá kelni, de megéri, a gyerekeknek (is) biztos hatalmas élmény. December 24-én reggel fél hat körül jelenik meg Magyarország felett dél-délnyugati irányból, majd percek alatt végigszáguld felettünk és eltűnik keleten.

December 25-én kétszer is felbukkan, először fél öt magasságában, utána viszont egész barátságos időpontban, negyed hét után, kelet-északkeleti irányba halad majd.

A NASA térképén megtudhatjuk, pontosan mikor és hol kell keresni az űrállomást.

Forrás: Pixabay

Egy nap 16-szor

Valójában egy gyorsan mozgó „csillagot” kell keresnünk, nem villog, nem hunyorog. Az űreszköz nem bocsát ki fényt, fényessége attól függ, aktuálisan mennyi napfény tükröződik róla vissza.

Mikulás ide vagy oda, a megfigyelés tényleg nagy élmény. A Nemzetközi Űrállomás 431 kilométeres magasságban, 27 600 km/órás sebességgel száguldozik a Föld körül, másfél óránként kerüli meg a bolygót, vagyis naponta 16 alkalommal.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.