Tudomány

Újabb emberi vonást figyeltek meg a csimpánzoknál

Egy új vizsgálat szerint a nyugati-afrikai csimpánzok előszeretettel dobnak köveket a fákhoz – írja az IFLScience. A szakértők úgy vélik, ennek hátterében az áll, hogy a majmok hasznosnak találják a becsapódás okozta mély, zengő puffanást. A kutatók szerint a magatartás eredetileg azért alakult ki, hogy az állatok helyzetüket jelezzék, idővel azonban továbbfejlődött.

Ammie Kalan, a Max Plank Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa 2016-ban nemcsak a csimpánzok különös viselkedését fedezte fel, hanem azt is, hogy csak bizonyos fákhoz dobálnak köveket. A kiválasztott fák tövénél kőhalmokat is talált. A szakértő ekkor még nem jött rá, hogy mi állhat a magatartás hátterében.

Kalan később felismerte, hogy a kiválasztott fák mindig specifikus fajokhoz tartoznak. A szakértő arra jutott, hogy az érintett fajok megdobva kevésbé elfojtott, alacsonyabb frekvenciájú zajokat hoznak létre.

A mélyebb frekvenciák könnyebben terjednek, főleg az esőerdőben. Úgy tűnik, az állatok helyzetüket jelzik a kődobálással, ami egészen kivételes:

a csimpánzok az emberek mellett azon ritka fajok közé tartoznak, amelyek eszközt használnak a kommunikációhoz.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy egyes példányok nem egyszerűen a fának dobják a követ, hanem dobolnak vele. A szakértők nem zárják ki, hogy ez a zene egy primitív példája lehet.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik