Mintha az apokalipszis köszöntött volna erre a városra

Korábban a témában:

Igazi világvége hangulat uralkodott tegnap az ausztrál Mildura városában, ahol az óriási szél és a nagy szárazságok miatt akkora homokvihar keletkezett, amitől még a sokat látott helyiek is meglepődtek. Az egész települést elborította a narancssárga homok, és órákig ott is maradt, igazi apokaliptikus hangulatot varázsolva – és persze megkeserítve a helyiek életét, mert az erős szélben nem lehetett nagyon közlekedni sem az utcákon.

Csütörtökön 40 Celsius-fokos hőség köszöntött a városra, a szárazság már hetek óta tart, mindehhez pedig 40 kilométer per órás szél is érkezett, ez pedig tökéletes recept volt ahhoz, hogy óriási homokvihart ébresszen. A vöröses, narancssárgás homok teljesen elborította a várost, és órákig maradt is, megbénítva a lakókat, akik az utcára sem tudtak menni anélkül, hogy a szemükbe és az orrukba ne került volna belőle.

A helyiek szerint a homokviharok nem számítanak újdonságnak Mildurában, a száraz időszakban jellemzőek, de a klímaváltozás hatására egyre gyakoribbá válnak. Míg régen ilyen durva viharból egy volt évente, most már gyakorlatilag minden héten eléri a várost legalább egy.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.