Tudomány

Lezárhatják a történelem egyik legnagyobb rejtélyét

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2014. 06. 23. 09:16

II. Kambüszész 50 ezer fős perzsa serege Egyiptom nyugati felébe indult 2500 éve, ám a Szaharában nyoma veszett.

Korábban a témában:

A II. Kambüszész vezette perzsa sereg célja a Szíva-oázisbeli Ámon-templom elpusztítása volt, ám a harcosokat a sivatagban egy homokvihar lepte meg – írja az ókori történetíró. Habár sok kutató úgy vélte, a történet csupán egy legenda, amatőrök és hivatásos régészek évtizedeken át keresték a perzsa katonák maradványait.

Olaf Kaper, a hollandiai Leiden Egyetem munkatársa szerint azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy nem lehet meghalni egy homokviharban – idézi a Múlt-kor.hu. Ő úgy véli, a sereg nem eltűnt, hanem vereséget szenvedett. A Kr.e. 524-ben indított hadjárat célja valójában Dahla-oázis, III. Petubasztisz egyiptomi lázadó vezér seregeinek fő központja volt. A Perzsa Birodalom ugyanis Kr.e. 525-ben elfoglalta Egyiptomot, de teljesen még nem tudta pacifikálni.

Petubasztisz megtámadta a perzsákat, akik vereséget szenvedtek, a rebellis egyiptomi pedig az oázisból kiindulva kiterjeszthette uralmát Egyiptom nagy részére, ezt követően pedig a fővárosban, Memphiszben fáraóvá is választották – magyarázta a tudós. Az, hogy II. Kambüszész seregének veresége titokban maradt, I. Dareiosz királynak köszönhető.

Dareiosz a szégyenletes vereséget a természeti elemek számlájára írta. A hatékony manipulációnak köszönhetően 75 évvel később Hérodotosz is „bevette” a homokviharos történetet, ahogyan ezt követően két és fél ezer éven át mindenki – véli Kaper.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.