Tudomány

Rég nem látott ütemben pusztul Amazónia

A Brazil Űrkutatási Intézet (INPE) adatai alapján az Amazonas-medence brazíliai részén az elmúlt egy évben 29,5 százalékkal nagyobb területen irtották ki az esőerdőt, mint a korábbi évben – írja az MTI.

Ez a legjelentősebb erdőirtás az országban 2008 óta.

2018 augusztusa és 2019 júliusa között 9762 négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el a régióban. Jair Bolsonaro brazil elnök korábban megkérdőjelezte az INPE adatainak helyességét.

A szakértők szerint Bolsonaro januári beiktatása óta egyre gyorsabban pusztul Amazónia. A kutatók úgy vélik, hogy az elnök előnyben részesíti a gazdasági fejlődést a természetvédelemmel szemben. Bolsonaro a most kiadott jelentést nem kommentálta.

Fotó: iStock

Ricardo Salles környezetvédelmi miniszter csütörtökön találkozik az Amazonas-medence kormányzóival, hogy megvitassák az erdőirtás elleni fellépést. Salles szerint a folyamat hátterében többnyire az illegális bányászat, a fakitermelés és a földterületszerzés áll.

Az Amazonas jelentős mennyiségű szén-dioxidot raktároz el, és ezzel lassítja a globális felmelegedést. Az elmúlt évtizedben a korábbi brazil kormányoknak adminisztratív eszközökkel, bírságokkal sikerült visszaszorítani az erdőirtásokat, Bolsonaro és kormánya viszont bírálta ezt a gyakorlatot.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik