Tudomány

Bőséges eső jön, mutatjuk, mikor

A hétvége sokszor ködös, ámde összességében tavaszt idéző napjai után hétfőn kicsit morgolódva ébredtünk a hűvös, esős időre. Még akkor is, ha a körülmények november második feléhez képest még így is nagyon enyhék.

Hétfőn egy hidegfront halad át az ország felett, ebből származik a legfeljebb 1-5 mm-nyi eső, a folytatás azonban jóval szárazabbnak, de még mindig »melegnek« ígérkezik

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Nem is baj, csapadékból az elmúlt napokban többet is kaptunk az elégnél, a meteorológus szavai szerint a hónap első felében országszerte lehullott a novemberi 50-60 mm-es átlag, sok helyen még ennél is jóval több.

Nagy eső jön

Keddre a mai hidegfrontnak csak a nyoma marad meg a párás, felhős idő formájában, a csúcshőmérsékleteket 10-17 fok körül várhatjuk. Szerdán aztán Molnár László szavaival

jön egy komolyabb zuhany, az egész napos esők jó 13-15 milliméternyi vízzel áztatják meg hazánkat.

A modellek szerint aztán a csapadék egyre inkább tőlünk keletebbre tevődik, a nyomában szárazabb légtömegek érkeznek. Ez esetünkben nem jelent verőfényes napsütést, az ég többé-kevésbé egész héten felhős lesz, kisebb esők, záporok bárhol és bármikor kialakulhatnak. A hőmérséklet viszont átlag felett marad.

Még mindig az úgynevezett meridionális áramlás uralja hazánk „légterét”, amely délről, a mediterrán térségből szállítja a meleget. Közben Európa nyugati fele az áramlás túloldalán északról származó hideggel szembesül, ott jócskán a megszokott hőmérséklet alatt vannak a csúcsértékek.

https://24.hu/tudomany/2018/12/30/idojaras-szelsoseg-klimavaltozas/

A tél még nem látszik

Egyelőre úgy tűnik, a tél hosszabb távon sem kopogtat itthon. A modellek szerint a hónap utolsó napjaiban a légmozgás nyugatira fordul, de nagy lehűlés nem lesz: még nem látszik a tél érkezése.

Ilyen időtávlatból sok a bizonytalanság, de annyit mondhatunk, a 6-7 fokos maximumokkal szemben idén december elején tíz fok körüli értékekkel számolhatunk, havazás legfeljebb a Kékestetőn és a magasabb hegycsúcsokon valószínű. A következő egy hét részleteiért kattintson a Kiderül.hu legfrissebb előrejelzéseire.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik