Tudomány

Európában is áttörés jöhet az agyi bénulás kezelésében

A FamiCord Group 2019 októberében Varsóban sajtóesemény keretében jelentette be, hogy Európában elsőként Lengyelországban indult el egy kísérleti terápia a cerebrális (agyi) bénulás autológ köldökzsinórvér eredetű őssejtekkel történő kezelésére. A FamiCord Group partnerintézménye a lublini University Children’s Hospital. Az eddig csak az Egyesült Államokban elérhető őssejt-terápia a cégcsoport valamennyi ügyfele, így a KRIO Intézet révén a magyar családok számára is elérhető lesz egész Európában.

A FamiCord Group – melynek magyarországi tagja a KRIO Intézet – Lengyelországban elindította „a köldökzsinórvér felhasználásának kiterjesztése cerebrális parézisben érintett gyermekek számára” elnevezésű nemzetközi kezelési programját. „Ez az első ilyen jellegű program Európában, és a világon is csupán a második. A mi fő felelősségünk, hogy biztosítsuk a köldökzsinórvért a betegeink és családjuk számára, valamint, hogy támogassuk ügyfeleinket annak alkalmazásában, amikor szükség van rá” – mondta Tomasz Baran, a Polish Stem Cells Bank, a FamiCord Group vezető őssejtbankjának képviselője.

Ez a kezelési program nem csak azoknak az orvosoknak és tudósoknak jelent újabb mérföldkövet, akik az őssejtek felhasználását kutatják neurológiai betegségeknél, de az ilyen betegséggel Európában élő gyermekek számára is lehetőséget rejt, különösen a CP-ben érintetteknek, hiszen a páciens autológ (azaz saját) köldökzsinórvérrel történő infúziós kezelése esélyt jelent a klinikai javulásra.

Fotó: iStock

Magdalena Chrościńska-Krawczyk professzor is úgy véli, a kilátások ígéretesek. A köldökzsinórvérből és a Wharton-kocsonyából nyerhető őssejtek gyermekneurológia területén történő felhasználásában úttörőnek számító professzor a felelőse a FamiCord Group programjának a lengyel partnerintézmény, a lublini University Children’s Hospital részéről. „A szülés során gyűjtött őssejtek az utóbbi években már részét képezték egyes orvosi kísérleti kezeléseknek. Több esetünk is volt, amelyek során a gyermekek autológ köldökzsinórvérét használtuk” – mondta a kutató.

Az autológ köldökzsinórvér-kezelés kísérleti szakaszában eddig 14 kis páciens vett részt a lublini kórházban. A kutatási eredményeink jelentős fejlődést mutattak azon neurológiai betegségben szenvedő páciensek életminőségében, akiknél autológ köldökzsinórvér őssejt-terápiát alkalmaztak. Az eredmények nagyon ígéretesek, de

még mindig hosszú az út a köldökzsinórvér- és a köldökzsinórszövet eredetű őssejtetek felhasználásának teljeskörű megismeréséhez.

A magyarországi KRIO Intézet tudományos igazgatója, Dr. Száraz Leonóra szerint is ígéretes terület a köldökzsinórvér őssejtterápia a neurológiai betegségek, különösen a CP következtében létrejövő idegrendszeri károsodás kezelésében. „A károsodások sajnos igen gyakoriak, hiszen minden 1000 szülésre 2-3, az egész életet alapvetően meghatározó trauma jut. A sérült gyermekek élete nemcsak egyéni, de családi és szociális probléma is, mivel az egész életen át tartó zavar össztársadalmi hatása súlyosabb lehet, mint a legtöbb genetikailag meghatározott, jelen módszereinkkel meg nem változtatható kórképé. A jelenleg rendelkezésre álló ismereteink szerint az autológ köldökzsinórvér transzplantáció biztonságos és hatékony kezelés, amely jelentősen javíthatja a CP-ben szenvedő gyermekek életminőségét.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik