Tudomány

Horror: kígyót evő kígyóra támadt egy darázs

Azok, akik nem szeretik a hüllőket vagy a darazsakat, netán egyiket sem, most ne nézzenek ide: a Twitteren közzétett videón ugyanis egy darázs kerülget egy olyan kígyót, ami éppen egy másik kígyót próbál békésen elfogyasztani.

A felvétel alapján a legszerencsétlenebbül járt kígyó már elpusztult, legalább is nem reagál a másik kígyó harapdálására, a darázs pedig az enni akaró kígyó testén próbál fogást találni. Persze egy kis utánajárással több infó, sőt, még egy videó is előbukkan a jelenetről.

A jelenet főszereplője, a darázs a Vespula nemzetséghez tartozik.  Valószínűleg nyilván nem akarta megenni a kígyót, csak elüldözni valamiért, ráijeszteni, de pontosat nem tudunk a motivációit illetően.

Az éhes kígyó egy korallkígyó, valószínűsíthető, hogy már halottan találta az áldozatát, bár eszik más kígyókat, azért méretben általában nem biztos, hogy ekkorákra próbál rá. A szerencsétlenül járt kígyó a tápláléklánc alján egy patkánysikló, ami nem mérges, és általában egereket eszik. A videót készítő Evangeline Cummingsnak, a Floridai Egyetem munkatársának később is sikerült levideóznia a furcsa hármast, a korallkígyó akkor a földről támadt.

A Twitteren megosztott videók alatt sok szakértő szólalt meg, egyikük szerint például elképesztően furcsa, ha egy korallkígyó tüskés rózsabokrot mászik az élelemért, valószínűleg inkább az ingyen kaja vonzotta. A patkánysiklót egy ragadozó madár ejthette el még azelőtt, hogy a korallkígyó odaért volna. Aztán voltak olyanok, akik a darázzsal foglalkoztak: a kígyó reakciója alapján elég biztosak benne, hogy a darázs megcsípte a hüllőt, talán nem is egyszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik