Tudomány

Lelassítja az agyműködést az alváshiány

Korábban a témában:

Azt már viszonylag régóta tudjuk, hogy a biológiai óránk határozza  meg, hogy mikor leszünk álmosak, és mikor kelünk fel a legkönnyebben. Ez az óra rengeteg mindent szabályoz – mint ahogyan most két, a Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány mutatja, többek között az idegsejtek között található szinapszisfehérjék termelődésében is. Ha pedig ezek a fehérjék nem termelődnek, az idegsejtek közötti információáramlás lassabb és gyengébb lesz – írja a Scientific American.

A belső óránk lefekvéshez készülődve előkészíti az idegsejtek közötti szinapszisokat arra, hogy majd szinaptikus fehérjék termelődnek körülöttük – ez így is történik, ha eleget alszunk, ha viszont kialvatlanok maradunk, az idegsejtek nem fogják előállítani ezeket a proteineket.

Fotó: iStock

Amikor elálmosodunk, egyrészt az egész napos ébrenléttől fáradunk el, másrészt a cirkadián ritmusunk a különböző külső ingerek hatására megkezdi az alvásra előkészítő folyamatokat a testünkben. Az egyik kutatás, amelyet a Zürichi Egyetem végzett, azt mutatta meg, hogy az egerek esetében a belső óra szabályozza a szinapszisok körül található fehérjék termelését. Ennek a folyamatnak az utolsó lépése az, ha elalszunk – ilyenkor kezdenek el megfelelően termelődni a proteinek.

A fehérjék termelődéséhez szükséges jelzések a 24 óra alatt kétszer tetőznek: egyszer alvás idején, amikor inkább olyan fehérjék jönnek létre, amelyek más proteinek termeléséhez szükségesek, egyszer pedig ébredésnél, amikor a szinapszisfunkciókhoz köthető fehérjék termelődése indul meg. Azoknál az egereknél, amelyeknek rendszeres alvás-ébredés ciklusai voltak, a fehérjék rendben termelődtek, azoknál viszont, akik nem aludtak rendszeresen, nem jelent meg elég fehérje,

olyan ráadásul, amely a szinapszisok erősségéért felel.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az idegsejtek közötti, információátadásért felelős kötések gyengébbek akkor, ha nem alszik eleget, és rendszeresen az ember. Szakértők már régóta sejtették a jelenséget, de ez az első alkalom, hogy sikerült komoly kutatás során is bizonyítani.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.