Amikor az ember úgy dönt, kutyát visz haza, nyilvánvalóan előre eltervez mindent: mely fajta, milyen méret és habitus való neki, hogyan tudja majd ellátni, mozgatni, képezni, hosszan sorolhatnánk. Az állat jelleméből adódóan azonban léteznek olyan tényezők is, amelyekre nem lehet készülni. Az egyik ilyen, a gazda és környezetének életét is súlyosan megkeserítő jelenség az általában kicsit pontatlanul szeparációs szorongásnak (helyesen: szeparációval kapcsolatos viselkedési probléma) nevezett tünetegyüttes.
Azok számára is ismerős lehet, akik soha életükben nem tartottak kutyát: a gazda távollétében az eb szűköl, vonyít, ugat, szétrágja a lakást, bepiszkít, felássa a kertet, és ha teheti, a gazdi után szökik. Meglehetősen gyakori viselkedészavar, és miután az egész szomszédságot érinti, ellehetetleníti az együttélést, ráadásul tömegek életére van hatással, a probléma igencsak jelentős.
Ez is indokolja, hogy kiképzők és egyéb kutyás szakemberek mellett a tudományt is erősen foglalkoztatja a mögöttes okok felderítése és a „gyógymód” kidolgozása. Számunkra a téma aktualitását most az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak friss tanulmánya adja, amelyről Dr. Pongrácz Péter etológussal, a tanszék docensével beszélgettünk.
Olyan, mint a gyerek
Kutyás emberek számára mindig is egyértelmű volt, de ma már az eb „szemszögéből” is bizonyított tény, hogy e faj egyedei úgy kötődnek gazdájukhoz, ahogy a gyerekek édesanyjukhoz. Ugyanúgy stresszként élik meg a gazdi távollétét, ahogy a gyerekek az anyáét, és ennek akarva-akaratlanul is jelét adják.
Általában izgatottság, enyhe stressz tünetei mutatkoznak, ám ezek normál esetben 10-15 percen belül eltűnnek, az állat lenyugszik, elmegy aludni, szemrevételezi a játékait, megnézi, nem csempészett-e véletlenül valaki ételt a táljába, egy szóval türelmesen várja haza a gazdit
– mondja a 24.hu-nak a szakember, az Applied Animal Behaviour Science folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.
Viselkedészavarról akkor beszélünk, ha a kutyus komolyabb stressztüneteket mutat, és ezek hosszú idő múltán sem szűnnek – ilyenkor esik áldozatul a lakás, a kert és a közelben lakók tűrőképessége. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan függ össze a szeparációval kapcsolatos viselkedés zavara a kutya fajtájával.
Kooperatív fajták
Random kiválasztott fajták összehasonlításának nyilván nem sok értelme nem lenne, ezért két olyan fajtakategóriákat állítottak fel, amelyeknél feltételezhető volt némileg eltérő viselkedés. Ennek alapja, hogy a munkakutyákat két csoportra oszthatjuk az alapján, mennyire szoros együttműködésben dolgoznak az emberrel.
A kooperatív fajták, mint mondjuk a labrador, a vizsla, a német juhász folyamatos kontaktust tartanak fenn az emberrel, ezt követeli meg a feladat, amelyre tudatosan tenyésztették őket. A nem kooperatív fajták jóval önállóbbak, hiszen munkájukat gyakran látótávolságon kívül kell végezniük: kopók, kotorékebek, területőrző fajták például. A különböző funkciójú fajtacsoportok között jellemző képességbeli- és viselkedéskülönbségek alakultak ki, és ez igaz szeparációs viselkedésükre is.
A kutatás során az ebeket pórázon egy fához kötötték, majd a gazda pár percre elhagyta a terepet:
A várakozásoknak megfelelően a kooperatív fajták rosszabbul viselték a gazdi távollétét, többet ugattak és mozogtak, azaz aktívabban próbáltak a gazda után menni
– emeli ki Pongrácz Péter.
Hisztis kutyák
Kiderült azonban más is. A kísérlet előtt a tulajdonosok kitöltöttek egy kérdőívet, amelyben rákérdeztek arra is, a gazda szerint az ebnél fennáll-e a szeparációs viselkedés zavara, és ha igen, milyen mértékben. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy a gazdi által problémásnak jelölt állatok fajtacsoporttól függetlenül többet nyüszítettek. No, de ez miért érdekes?
Legjobb barátainknál a nyüszítés, szűkölés a félelem, szorongás jele, míg az ugatás és a nyugtalan mozgás (amikor a gazdi után akar menni, legyezőszerűen megy amíg a póráz engedi vagy feltekeri magát a fára) pedig a frusztrációé. Magyarán a viselkedésproblémás kutyák valóban komoly stresszt élnek át, a nem kooperatív csoportba tartozó állatok körében ezek az elvárt módon szűköltek, míg a többiek nyugodtak maradtak.
A kooperatív fajtáknál a problémás egyedek stresszhangokban hozták a „papírformát”, ám ezen túlmenően elsősorban a szeparációs problémában érintettnek mondott, kooperatív kutyák sokkal többször mutattak frusztrációt, azaz ugattak és mozogtak. Laikus, de annál érthetőbb módon mindez nemcsak azt jelenti, hogy az emberrel való szoros együttműködésre szelektált kutyák rosszabbul tűrik a gazdi távollétét, hanem hogy ilyen esetben hajlamosak úgymond hisztériázni.
Minden bizonnyal abból adódik, hogy motiváltabbak a gazda látótávolságán belül maradni, mivel a vele való szoros közös munkára szelektálták őket.
Kiemelt kép: Mint Images
