Tényleg nem lehet egy hétnyi alváshiányt egy hétvégén pótolni

Korábban a témában:

A Pennsylvania Állami Egyetem kutatása kimutatta, hogy már néhány napnyi alvásmegvonás komoly következménnyel van az anyagcserénkre, és kevésbé érezzük magunkat tele akár egy zsírosabb étel után is, mint rendesen kipihent állapotban – olvasható egy sajtóközleményben.

Arról már korábban is tudtunk, hogy a kialvatlanság hosszú távon cukorbetegséghez és elhízáshoz vezethet, ez a friss kutatás azonban a rövid távú hatásokat vizsgálta. A Journal of Lipid Research tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez a kutatás abban is más, hogy a korábbiak a glükóz anyagcserét vizsgálták,

ez viszont az élelmiszerekből eredő lipidek emésztését figyelte meg.

A kutatás során a húszas éveikben járó, egészséges férfiakat vizsgáltak, igaz, elég kis alanyszámmal: összesen 15-öt. Megfigyelték, hogy egy tíznapos periódus alatt hogyan változott az anyagcseréjük – ebből a tíz napból öt napig öt óránál kevesebbet aludhattak csak.

A kutatók négy alvásmegvonással töltött éjszaka után magas zsírtartalmú vacsorát adtak az alanyoknak. A legtöbbjüknek kevésbé volt laktató az étel a megvonás után, mint akkor, amikor kialudták magukat.

Fotó: iStock

Kiderült, hogy az alvásmegvonás befolyásolta az evés utáni lipidválaszt, ami azt jelentette, hogy a lipidek gyorsabban kiürültek a vérből, mint egyébként. A lipidek azonban nem tűntek el – eltárolódtak, könnyen lehet, hogy plusz túlsúly formájában.

A tíznapos kísérlet azzal végződött, hogy a résztvevők két napot az ágyban tölthettek, tíz órát pihenve, de ez sem hozta vissza a szervezetük zsírfeldolgozási képességeit az egészséges szintre. Innen is látszik, hogy a hétközbeni kialvatlanságot nem lehet egy hétvége alatt visszahozni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.