Kedden kisebb pánik uralkodhatott el a magyar lakosság egy részén, amikor a sajtón lavinaként futott végig a hír: a poloskainvázió mellett most már repülő csótányok is tömegesen repülnek be a lakásokba. Az utóbbi években az ázsiai márványospoloskák megtanítottak, milyen az, amikor a termetes, hangosan döngicsélő és bűzös váladékot eregető rovarok tucatjai, százai lepik el otthonainkat. Ugyanez csótánnyal? Nem csoda, ha az ember legszívesebben elsírná magát.
Sok helyütt felmerült, miszerint a „bűnös” egy bizonyos lapp erdeicsótány, amiről valljuk be, a legtöbben életünkben nem hallottunk, mint ahogy az is meglepetésként érte a többséget, hogy a csótány egyáltalán repül. Több beszámoló ráadásul bogárnak nevezte ezeket a rovarokat, de ez éppúgy nem igaz, mint ahogy a faj meghatározása is téves.
– derül ki, amikor a helyzet tisztázása érdekében megkerestük Puskás Gellért entomológust, a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának muzeológusát.
A három „svábbogár”
Tényleg érdemes rendet vágni az információk kuszaságában, ezért kezdjük az elején. Azzal, hogy a csótányok nem bogarak, náluk sokkal ősibb és rendszertanilag igen távoli külön rendet alkotnak. Világszerte mintegy 3-4000 fajuk ismert, többségük trópusi területek lakója.
A legújabb kutatások szerint a termeszek is valójában államalkotó csótányok
– szúrja közbe érdekességként a szakember.
Hazánkban 15 csótányfaj él, ebből 12 őshonos, otthonainkban viszont néhány ritka véletlentől eltekintve épp a három ázsiai, afrikai eredetű, több száz vagy akár ezer éve behurcolt faj egyedeivel találkozunk. Ezek az erősen emberhez kötött életmódot folytató konyhai, német és amerikai csótányok.
Előbbit nevezik közönséges csótánynak is, a legutolsó a legtermetesebb, de ritkán jelenik meg lakásokban, főként nagyobb üzemi területen keresi a boldogulást. Termetre a német a legkisebb, hímjei repülni is tudnak. A köznyelv viszont nem tesz különbséget, a konyhában megjelenő, gyors mozgású sötét rovarokat mind svábbogárnak tartja.
Fertőzéseket terjesztenek
A velük szembeni elutasítás teljesen jogos, túl van a meglehetősen értelmetlen „bogár van a lakásban, jaj de undorító” kategórián. Folyékony, nedvekben dús táplálékot fogyasztanak, akár ürüléket, rothadó állati és növényi részeket, a belőlük gyűjtött kórokozókat pedig lábukkal, nyálukkal, ürülékükkel hordják szét konyháinkban, ételeinken. Sőt, egyeseknél allergiás reakciót válthatnak ki. Ezzel pedig éppoly módon jelentenek fertőzésveszélyt, mint a legyek, főleg mikor nagyobb tömegben szállnak meg egy-egy helyszínt.
Nem lapp, hanem kertvárosi
Őshonos csótányaink élete azonban a nagyközönség szeme elől rejtve, erdők, mezők talaján zajlik, e 12 faj az úgynevezett erdei- és avarcsótányok két nemzetségébe tartozik. Alig 1-2 centis rovarokról van szó, elsősorban növényi táplálékot fogyasztanak. Egészségügyi problémát nem jelentenek, mezőgazdasági problémát nem okoznak.
Túl sok vizet nem zavarnak, nem játszanak ökológiailag kulcsfontosságú szerepet, de mindenképp értékes színfoltjai a hazai faunának. Itt jutunk el a már említett lapp erdeicsótányhoz, jelöljük meg latin nevével is: Ectobius lapponicus. Magyarországon őshonos faj, a hímek repülni is tudnak, ám jelen felzúdulás nem róluk szól, ki sem dugják orrukat az erdőből ugyanúgy, amint azt az elmúlt évezredekben sem tették.
A lakásokba berepülő, tévesen lapp erdeicsótányként azonosított faj valójában a kertvárosi erdeicsótány, az ember által a közelmúltban behurcolt, inváziós rovar
– mondja Puskás Gellért.
Tőlünk délre fekvő területeken honos a Mediterráneumtól Törökországon át egészen a Kaukázusig. Ne spóroljunk itt sem a latinnal, segíti az elkülönítést: Ectobius vittiventris.
Véletlenül repülnek be
Észak felé történő vándorlását az 1980-as években érték tetten, hazánkban az első példányt 2005-ben sikerült meghatározni Budapesten. Hazai megjelenéséről, életmódjáról és esetleges hatásairól igen keveset tudunk, nagyon valószínű, hogy emberi segítséggel – turizmus, áruszállítás – jutott el hazánkba.
Egyelőre úgy tűnik, a kertes, parkos városi környezetet részesíti előnyben, jelenléte mindeddig Budapesten érzékelhető. A hímek és a nőstények is tudnak repülni, innentől kezdve pedig nem kérdés, miért kerülnek gyakrabban a szemünk elé. No de hogy kerülnek házon belülre?
A kertben érzik jól magukat, eszük ágában sem lenne bemenni a lakásokba, csakhogy sok rovarhoz hasonlóan őket is vonzza a fény. Jól repülnek, ezért könnyen bejutnak, de ez számukra is tragédia: odabent nem találnak élelmet, rövid időn belül elpusztulnak
– magyarázza el Puskás Gellért.
Nem várható invázió
A poloskák „tudatosan”, téli fagymentes szállást keresve árasztják el az épületeket, ezzel szemben az erdeicsótányoknak eszük ágában sincs az emberrel lakni. Mostani, nagy riadalmat keltő rajzásuk egy-két héten belül véget ér, megszűnnek a berepülések. Addig sem kell tartani tőlük, mert sem kórokozókat, sem allergéneket nem visznek magukkal.
Jelen nagy számukat az indokolja, hogy ilyenkor, nyár végén, ősz elején rajzanak, hogy párosodjanak egymással. Ezután a nőstény lerakja petéit – úgynevezett tojástokba rejtve elássa –, majd a szülők elpusztulnak, az új generáció pedig hosszú fejlődés után jövő nyáron kezdi meg felnőtt életét, és a következő évben ilyenkor ugyanígy a párzást.
Kérdés viszont, hogy behurcolt fajként ökológiai károkat fog-e okozni. Melegkedvelő faj, a városok jelentette hőszigeteken télen is túlél, de ha spontán terjedésbe kezd, nem biztos, hogy a természetben is átvészeli a telet. Az idő eldönti, hogyan befolyásolják majd környezetüket, az őshonos fajokat, de Puskás Gellért így előre, „látatlanban” nem vár számottevő hatást.
Kiemelt kép: PATRICK SEEGER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE
