Az első világháború lezárását hazánk számára biztosító dokumentumot még alá sem írták, amikor a szomszédos államok hadai már elkezdték a magyar területek megszállását. A győztesek hatalmi érdekei mentén Magyarország területének több mint kétharmadát elcsatolták, az új határokat a trianoni békediktátum véglegesítette 1920. június 4-én.
Az Országgyűlés novemberben ratifikálta, itthon 1921. június 26-án emelkedett törvényerőre azzal, hogy megjelent a törvénytárban. A cseh és román csapatok lassan vissza is vonultak az új határok mögé, az osztrákok azonban nem tudták megszállni a nekik ítélt Burgenland mintegy négyezer négyzetkilométeres területét.
A Rongyos Gárda
Azt ugyanis a magukat felelőtlen elemeknek nevező, azaz felelősséggel senkinek nem tartozó irreguláris fegyveres erő, az úgynevezett Rongyos Gárda tartotta megszállva.
A nyugat-magyarországi felkelésnek nevezett eseménysor 1921. augusztus 28-án kezdődött, amikor a rongyosok Ágfalva mellett megtámadták és megfutamították a Burgenlandba érkező osztrák csendőröket. Sikerük kulcsa az elkövetkező hónapokban leginkább az volt, hogy a hozzánk hasonlóan végletekig kimerült Ausztria nem tudott komolyabb katonai erőt mozgósítani a terület átvételére, illetve a nagyhatalmak sem támogatták olyan intenzíven, mint a kisantant országokat.
A harc sikert hozott
Kisebb-nagyobb összecsapások árán a Prónay Pál és Héjjas Iván vezette néhány száz rongyos, de elszánt harcos tehát sikerrel őrizte Burgenlandot. Harcuk a teljes magyar közvélemény rokonszenvét élvezte, hiszen Trianon igazságtalansága mellett külön felháborítónak tartották, hogy a gyakorlatilag testvérországként tekintett Ausztria is magyar területekkel gazdagszik.
Nem tudjuk biztosan, a színfalak mögött a gárda kapott-e kormányzati támogatást, tény viszont, hogy tevékenysége kiválóan szolgálta Bethlen István és kabinetje érdekeit. Az antant és a környező országok sorozatos felszólításaira a miniszterelnök széttárta a kezét: a területen felkelés folyik, a kormány tehetetlen.
Hosszabb távon a helyzet természetesen tarthatatlan volt, végül olasz közvetítéssel született kompromisszumos megoldás 1921. október 11-én Velencében. Ennek értelmében hazánk átadja a 280 ezer fő – közülük mintegy 60 ezer magyar anyanyelvű – lakta Burgenlandot Ausztriának, viszont Sopron és a környékén fekvő nyolc falu hovatartozásáról népszavazás dönthet.
Hatalmas győzelem, apró diadal
Trianon veszteségeihez mérve csepp a tengerben, mindösszesen 225 négyzetkilométerről és 50 ezer főről volt szó, ám mégis óriási győzelem volt: ez volt az egyetlen elcsatolt magyar terület, amelynek lakói maguk dönthettek sorsukról.
A népszavazásra mindkét fél nagy erőket mozgósított, ám volt egy bökkenő. Prónay nem volt hajlandó alkudni, az ellenőrzése alatt tartott területen még októberben kikiáltotta a független Lajtabánságot. Márpedig ha a Rongyos Gárda nem teszi le a fegyvert, azzal a népszavazás esélye is elúszhatott volna.
A hűség városa
Hetekig tartó tárgyalások után, de végül sikerült megteremteni a feltételeket, 1921. december 14-16. között megtartották a népszavazást Sopron, Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk, Sopronbánfalva lakosai járulhattak az urnák elé. A rossz gazdasági helyzet és a háborút követő, a németekkel szembeni hátrányos intézkedések után a magyar hatóságok kissé tartottak a végeredménytől, ezért próbáltak biztosra menni.
Helyenként megváltoztatták a választói lajstromokat, leszavaztattak egy századnyi katonát, de az összesen legfeljebb néhány száz érvénytelen szavazat érdemben nem befolyásolt semmit – a szövetséges ellenőrök is szemet hunytak. Ausztria viszont nem, távolmaradással fenyegetőzött és azzal, hogy nem ismeri majd el az eredményt.
Végül aztán minden simán ment, a végeredményt 17-én hirdették ki: a 24 ezer szavazóból 15 304 fő, vagyis 65,1 százalék voksolt, Ausztriára 8227 fő, ami 34 százaléknak felelt meg. 502 szavazatot érvénytelenítettek. Hálából Sopron városa az 1922. évi XXIX. tc. értelmében elnyerte a Civitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb Város címet.
