Tudomány

Ez lehet a kihalás szélére sodort orrszarvúk utolsó reménye

Sikerült mesterségesen megtermékenyíteni az utolsó két északi szélesszájú orrszarvúból kinyert petesejtek egy részét – jelentette be hétfőn a csehországi Dvur Králové-i állatkert, amelynek szakértői részt vettek az olaszországi Cremonában vasárnap végrehajtott beavatkozáson.

Kenyai, német és cseh tudósok augusztus 22-én nyertek ki tíz petesejtet Najintól és Fatutól a kenyai Ol Pejeta vadvédelmi területen, ahol a két nőstény él – írja az MTI. A szakemberek tízből hét petesejten hajtottak végre vasárnap mesterséges megtermékenyítést északi szélesszájú orrszarvúbikák lefagyasztva őrzött spermáit felhasználva.

Szeptember 10-ére várható a bejelentés azzal kapcsolatban, hogy fejlődésnek indultak-e a megtermékenyített embriók. Az embriót a tervek szerint lefagyasztják, majd

később dajkaanyába, egy déli szélesszájú orrszarvúba ültetik be.

Az in vitro megtermékenyítést az olasz Avantea biotechnológiai laboratórium végezte. A projektben a Dvur Králové-i állatkert mellett a kenyai Ol Pejeta vadvédelmi terület, a Kenyai Vadvédelmi Szolgálat és a berlini székhelyű Leibniz Zoológiai Kutatóintézet is részt vesz.

Najin és Fatu. Fotó: TONY KARUMBA / AFP

A tudósokat meglepte a megtermékenyült petesejtek nagy aránya. Mint a kísérletet vezető Cesare Galli, az Avantea alapítója, az állatklónozás szakértője elmondta, a déli szélesszájú orrszarvúnőstények európai állatkertekben végzett mesterséges megtermékenyítésében nem sikerült ilyen magas arányt elérni.

Galli arra számít, hogy legalább a petesejtek egy része fejlődésnek indul.

Najin, Fatu és párjaik, Sudan és Suni 2009-ben a csehországi állatkertből kerültek az Ol Pejetába abban a reményben, hogy természetes úton lesznek borjaik. Vemhesség azonban nem jött létre, Suni 2014-es, az alfaj utolsó hímje, Sudan 2018-as halála előtt spermájukat lefagyasztották.

Az északi szélesszájú orrszarvú egykor általánosan elterjedt volt az afrikai kontinens északi részén, Ugandában, Dél-Szudánban, Kongóban és Csádban. Az évtizedekig tartó orvvadászat azonban megtizedelte a populációt.

A tudósok végső célja, hogy legkevesebb öt példányt tudjanak szabadon engedni az afrikai vadonban, ennek megvalósításához évtizedekre lenne szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik