A történelem nagy csatáit taglaló történeti munkák közül kevés emlékezik meg arról, hogy egészen a XIX. század második feléig a hadseregek elvonulása után a sorsdöntő összecsapások helyszíne valódi földi pokol volt.
Embertelen és veszélyes
Az elesettek eltemetésével általában nem foglalkoztak, a menthetetlennek ítélt sebesülteket pedig sorsukra hagyták ott, ahol összerogytak. Ez nemcsak humanitárius szempontból volt problémás gyakorlat, számos rettenetes járványt is okoztak a sokszor tízezer számra bomló hősi halottak.
Ilyen apokaliptikus körülményekkel szembesült Henri Dunant svájci kereskedő is az 1859. június 24-én lezajlott solferinói csata helyszínén. A francia, szárd-piemonti és a velük szembenálló osztrák erők összesen közel 40 ezer halottat és sebesültet vesztettek, akiknek a nagy részét egyszerűen hátrahagyták.
Dunant eredetileg a francia uralom alatt álló Algériával kapcsolatos üzleti ügyben akart III. Napóleon francia császárral tárgyalni, de annyira megrendítették tapasztalatai, hogy ápolókat toborozva megpróbált segíteni, akin tudott.
![Így szüntették meg a földi poklot 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/08/voroskereszt.jpg)
Sikerült megteremtenie az összefogást
Hazatérése után könyvet írt élményeiről, majd ezt elküldette az európai királyi udvarokba, hogy támogatást gyűjtsön tervéhez, amely egy a harcterek áldozatait segítő szervezet létrehozása volt. Dunant végül 1863-ban négy másik genfi vállalkozóval tanácskozva lefektette az alapszabályokat, és elfogadta jelképül a svájci zászló inverz változatát.
Egy évvel később, immár 16 ország küldötteinek részvételével zajlott le az a konferencia, ahol 155 éve, 1864. augusztus 22-én aláírták a sebesülteket és az ápolókat semlegesnek nyilvánító Genfi Egyezményt, és a szervezet felvette a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága nevet.
Napjainkban a Vöröskereszt és társszervezetei mintegy 100 millió önkéntest foglalkoztatnak világszerte, Dunant tevékenységét pedig 1901-ben Nobel-békedíjjal ismerték el.