Tudomány

Alig látszik az őz teste a rajta nőtt tumoroktól

Julie Carrow fotós bukkant rá erre a szerencsétlenül járt őzre Minnesotában: az állat testének nagy részét csúnya kinövések takarták, olyannyira, hogy valószínűleg nehezen is látott ki mögülük. A fotós kapcsolatba lépett a minnesotai Természeti Erőforrások Főosztályával, ahol tájékoztatták, hogy hiába néz ki nagyon ijesztően az állat, a betegsége nem halálos, maximum hátrányt jelent a ragadozókkal szemben.

Az őz testén úgynevezett fibrómák találhatók, amelyek jóindulatú bőrdaganatok, egyáltalán nem fertőzők. Fibrómák az embereken is megjelenhetnek, azon kívül, hogy ha rossz helyen vannak, kellemetlenséget okozhatnak, semmi baj nem származhat belőlük. Észak-Amerikában kifejezetten gyakori, hogy a fehérfakú szarvasokon és az öszvérszarvasokon megjelenjenek, persze az, hogy ilyen mennyiségben, elég ritka jelenség.

A betegség, bár nem halálos, hátrányt jelenthet az állatnak a ragadozókkal szemben,

hiszen annyi kinövés van már rajta, hogy valószínűleg nem is lát jól, ha lát egyáltalán. Carrow beszámolója szerint az állat egyáltalán nem tűnt betegnek, békésen legelészett, nem foglalkozott a fotóssal. Bár a ragadozók számára könnyű préda lehet, a vadászok jellemzően kevésbé lövik azokat a példányokat, amelyeken több fibróma látható, annak ellenére, hogy ugyanolyan a húsa, mint a többi őznek – így a természetes ragadozókkal szemben hátrány, az emberekkel szemben viszont előny az állat betegsége.

Frissítés: olvasónk hívta fel a figyelmünket rá, hogy a cikkben szereplő állat valószínűleg nem őz, hanem egy szerencsétlenül járt fehérfarkú szarvas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik