Tudomány

Egy hónap alatt három budapestnyi erdő tűnt el Amazóniából

Egyre gyorsabb ütemben pusztul az amazonasi esőerdő. Egy friss jelentés szerint csak júliusban mintegy 1600 négyzetkilométernyi, azaz három budapestnyi erdőt irthatnak ki – írja az IFLScience. A tanulmány elkészítéséhez műholdas felvételeket elemeztek.

Fotó: iStock

Az egy évvel korábbi állapothoz képest az erdőpusztulás üteme 88 százalékkal gyorsabb. A folyamathoz az is nagyban hozzájárul, hogy Jair Bolsonaro, Brazília idén januárban beiktatott elnöke jóval lazábban kezeli a természet- és környezetvédelmi kérdéseket. Bolsonaro nagyban támogatja Amazónia ipari kihasználását.

A becslések alapján beiktatása óta 3444 négyzetkilométernyi esőerdőt vágta ki, ez 2018 hasonló periódusához képest 39 százalékos emelkedést jelent.

A szakértők már többször felhívták a figyelmet a jelenség veszélyeire.

Amazónia jelentős része, mintegy 60 százaléka Brazília területén fekszik, de az esőerdő globális jelentőséggel bír, hiszen fontos szerepet tölt be a szén-körforgásban. Félő, hogy a fák eltűnésével tovább fokozódik a klímaváltozás.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik