Tudomány

Megtalálhatták a Mars meghódításának titkát

A marsi körülmények kifejezetten megnehezítik a kolonizálást: a gravitáció nem kedvez a csontoknak és az izmoknak, alig van védelem az űrből érkező sugárzással szemben, a felszínen pedig rendkívüli hideg uralkodik. Egy nemzetközi kutatócsapat szerint ugyanakkor a szilikagél részben hozzájárulhat a bolygó meghódításához – írja a CNET. A szakértők szerint az anyagból olyan réteget lehet kialakítani, amely kellő meleget adhat, és a sugárzástól is véd. A rendkívül könnyű gélt már napjainkban is használják a marsjárókban.

Kép: Pixabay

A kutatók laboratóriumban szimulálták a marsi környezetet. Robin Wordsworth, a tanulmány vezető szerzője szerint a felszínt elérő napsugárzást modellezték, miután egy szilikagélréteget adtak hozzá a rendszerhez. A csapat arra volt kíváncsi, hogy mennyi UV-sugárzás jut át a gélpajzson, illetve hogy milyen hőmérséklet alakul ki mögötte.

A Földön a légkör az üvegházhatás segítségével tartja meg a meleget, az ózonréteggel pedig óv a sugárzás ellen. A kutatók célja egy ilyen rendszer létrehozása volt. A friss eredmények alapján egy vékony gélréteg – amely leginkább egy fagyott felhőre emlékeztet – hasonló védelmet nyújthat a Marson. Adataikat számítógépes modellezéssel is megerősítették.

A szakértők úgy vélik, hogy az anyaggal a marsi év nagy részében földi hőmérsékletet biztosíthatnának a vörös bolygón.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy készen állunk a Mars meghódítására. Az égitest kolonizálásának nemcsak további technikai akadályai vannak, hanem etikaiak is. Elképzelhető, hogy a Marson ma is előfordulnak bizonyos létformák, melyekre a földi élet megérkezése súlyos hatással lenne. Ennek ellenére a szilikagéllel kialakíthatnának kisebb telepeket, melyeken kívül a potenciális helyi élet zavartalanul fennmaradhatna.

A csapat következő célja az, hogy további szimulációkkal, illetve a marsiakhoz hasonló földi környezetekben is teszteljék a gél hatékonyságát.

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik