Tudomány

Többet elárul a kecskék mekegése, mint gondolnánk

Egy friss kutatás szerint a kecskék ügyesebben kommunikálnak egymással, mint ahogy eddig gondoltuk: a Frontiers in Zoology tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban azt írják, hogy az állatok képesek megállapítani, milyen hangulata van a másik állatnak csakis az általa kiadott hangjelzésekből.

A kutatást a bántalmazott és elhagyott kecséke befogadó kenti Buttercups Kecskemenedék állatain végezték el: először rögzítették az állatok hangját akkor, amikor boldogak voltak (éppen etetni vitték őket), majd amikor frusztráltak (öt percre elzárták őket a többiektől, vagy azt kellett végignézniük, ahogy más kecskék esznek, ők pedig nem kapnak semmit). Aztán ezeket a hangokat lejátszották néhány másik kecskének, és közben mérték a szívritmusukat is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Buttercups Goat Sanctuary (@buttercupsgoats) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2018, időpont: 7:51 (PDT időzóna szerint)

Kiderült, hogy az állatok képesek különbséget tenni a társaik hangjelzései között. A hangokat hallgató kecskék jobban odafigyeltek, amikor a kísérleti alanyok hangjelzései megváltoztak, ráadásul a boldog mekegésre a kutatók megfigyelték, hogy a szívverések között kevésbé szabályos időtartamok teltek el, ami az emlősök esetében a boldogság és a nyugalom jele.

Fontos megjegyezni, hogy a mekegések az emberi fül számára valószínűleg teljesen egyformának hatnak, legalább is kevesen tudnánk megkülönböztetni a két érzelmet egymástól.

A kecskék viszont felismerték egymás hangulati változásait. 

A Queen Mary Londoni Egyetem kutatói kijelentették, hogy ez azért fontos eredmény, mert kiderült belőle: az állatok tudatában vannak az őket körülvevő környezetnek, és ezzel olyan más fajokhoz csatlakoznak, mint a lovak, a birkák, vagy a főemlősök. Azt már korábban is tudtuk, hogy a kecskék képesek érzelmeket kifejezni a hanglejtésükkel, de most már az is tiszta, hogy az állatok egymás között is felismerik a hangulatváltozásokat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Goats of Anarchy (@goatsofanarchy) által megosztott bejegyzés, Júl 11., 2019, időpont: 7:50 (PDT időzóna szerint)

A kutatás következő állomásában a kutatók azt akarják kideríteni, hogy az állatok hangulata hat-e a többi állatra, vagyis a félelem vagy a stressz terjed-e a kecskék között. Ez nagyon fontos kutatás lehet azok számára, akik kecskéket tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik