Élet-Stílus

Felmondott a munkahelyén, hogy sérült állatokat gondozhasson

Leanne Lauricellának négy évvel ezelőtt jól fizető állása volt, de megunta a mókuskereket. Éppen ezért felmondott, eladta Mercedesét, és létrehozott egy menhelyet kecsék számára – írja a Mirror.

Az egész azzal indult, hogy bővíteni kezdte a New Jersey-i otthonánál lévő kis farmot, a befogadott állatokról pedig képeket töltött fel Instagram-oldalára. A Goats of Anarchynak mára 600 ezres követőtábora van.

Voltak, akik bolondnak vagy felelőtlennek neveztek, amiért terv nélkül felmondtam a munkahelyemen, de ez számomra hitbeli lépés volt

– mondta Lauricella.

A nőt férje motiválta a döntés meghozatalára. A férfi 25 éven át dolgozott a Wall Streeten, de maga is otthagyta munkáját, hogy Corvette-ek javításával foglalkozhasson.

Sosem volt boldogabb, mindez azért, mert azzal foglalkozhatott, amivel szeretett volna. Én is ezt akartam

– tette hozzá Lauricella.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Goats of Anarchy (@goatsofanarchy) által megosztott bejegyzés, Máj 14., 2019, időpont: 5:52 (PDT időzóna szerint)

A menhely alapvetően sérült kecskék gondozásával foglalkozik, de egyéb állatok is ének a farmon. Ilyen Merlin, a mozgássérült kacsa is, aki nemrég költözött be. A madár a közelmúltban speciális kerekesszéket kapott.

Mivel a Goats of Anarchynak egyre több lakója van, Lauricella bővíteni szeretné a farmot. A menhely egyelőre a nő otthona mellett, illetve egy bérelt birtokon működik, de ez csak átmeneti megoldás.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik