Megvizsgálták, hogy az idegenek építették-e a különös objektumot

2017 októberében először azonosítottak egy idegen rendszerből érkezett objektumot a Naprendszerben. A kivételes felfedezés rengeteg szakértő figyelmét felkeltette, a kutatók többek között azt is ki akarták deríteni, hogy pontosan mi lehet az ‘Oumuamua nevű égitest.

Egyes szakértők arra jutottak, hogy a csillagközi látogató egy mesterséges objektum volt.

Az elméletnek természetesen sok kritikusa volt, a Nemzetközi Űrtudományi Intézet munkatársai pedig most új tanulmányban cáfolják a hipotézist – írja az IFLScience. A szerzők úgy gondolják, hogy az objektum ugyan különösen viselkedik, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne természetes eredetű.

Kép: ESO/M. Kornmesser

Matthew Knight, a Marylandi Egyetem munkatársa szerint különböző szakterületekről érkező csapatot raktak össze, hogy átfogó elemzés alá vessék az ‘Oumuamuát. Az égitest két fő különlegessége formája és forgása: az objektumnak szivarszerű alakja van, és hosszanti tengelye mentén pörög. További érdekesség, hogy az ‘Oumuamua extrém módon felgyorsult, amikor belépett a Naprendszerbe. Knighték szerint az égitesthez hasonlót ugyan még nem láttak rendszerünkben, ez viszont önmagában nem jelenti azt, hogy ne lenne természetes objektum.

Az ‘Oumuamua immár túl messze jár ahhoz, hogy tanulmányozhassák, ezért a kutatóknak a korábban begyűjtött adatokra kell támaszkodniuk. A teleszkóptechnológia fejlődésével ugyanakkor rövidesen lesz lehetőség a hasonló égitestek felfedezésére.

Kiemelt kép: ESO/M. Kornmesser

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.