Az 1440-es évek végén nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyar Királyság egyedül képtelen útját állni az Oszmán Birodalom nyugati terjeszkedésének. A magyar követek 1454-ben – nyilván nem kevés hátsó szándékkal – rájátszva a „pletykára” azt mondták V. Miklós pápának, hogy a reménytelen helyzetben akár a kényszerű békekötést sem tartják kizártnak a törökkel.
Keletről eközben már érzékelhetőek voltak a mozgolódás jelei, és ha az oszmánok tényleg ellenállás nélkül masíroznak át Magyarországon, onnan már tényleg csak egy ugrás Bécs, de akár Róma is. Az 1455-ben hivatalba lépő pápa, III. Callixtus ezért minden követ megmozgatott a kereszténység összefogására.
Szava azonban Itáliában, Franciaországban, Angliában és német földön is süket fülekre talált, így nem tehetett mást, mint reményét az Úrba vetve 1456. június 29-én kiadott egy bullát, amelyben elrendelte, hogy
Harangszó, hálaadás és egyetemes ünnep
A sorsdöntő harc néhány nappal később kezdődött, amikor július 4-én II. Mehmed 100 ezer fős serege megkezdte Nándorfehérvár ostromát. A pápa erről 29-én még nyilván semmit nem tudott, mint ahogy arról sem, hogy alig három héttel később, 1456. július 22-én Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János döntően szerb és magyar vitézei fényes győzelmet aratnak a szultáni had felett.
III. Callixtus oklevele úgy fogalmazott, hogy minden nap délután három és hat óra között félóránként háromszor kondítsák meg a harangokat, miközben minden keresztény lélek háromszor imádkozza el az Úrangyalát.
A harang tehát eredetileg is Magyarországért kondult, eredetileg tehát könyörgésként. A nándorfehérvári diadal, a török visszavonulásának híre augusztus 6-án érkezett Rómába, az egyházfő örömét mi sem jelzi jobban, mint hogy e dátumot (urunk színeváltozásának napját) az egész Egyház egyetemes ünnepévé tette.
Callixtus rendelkezett arról is, hogy a kiszabott imádságokat ne könyörgésként, hanem hálaadásként mondják el e hívek.
Minden délben
Hogy egyesül mindez a déli harangszóban? Ehhez az 1414-1418 között ülésező konstanzi zsinatig kell visszanyúlnunk, ahol határozat született: Jézus urunk szenvedéseinek emlékére minden péntek délben szólaljanak meg a harangok.
A kettőt VI. Sándor pápa kötötte össze az 1500-as szent évben, amikor a keresztény világ ugyancsak komoly, sőt egyre komolyabb oszmán fenyegetéssel nézett szembe. Megerősítette elődjének a nándorfehérvári diadal emlékére hozott intézkedéseit, a pénteken szokásos harangozást minden napra elrendelte, időpontját pedig déli 12 órára tette.
A templomok harangjai tehát 1456 óta szólnak Magyarországért, magyar és szerb hősök áldozatának, helytállásának emlékére, 1500-tól kezdve pedig minden egyes nap déli 12 órakor.
Kiemelt kép: részlet Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása (1853) című festményéről. Forrás: Wikipedia
