Tudomány

Szuperagyuk lehet a génszerkesztett kínai babáknak

A kínai Csienkuj He tavaly írta be magát a történelembe, amikor vezetésével génszerkesztésen átesett gyermekeket hoztak világra. A beavatkozással a cél az volt, hogy ellenállóvá tegyék a csecsemőket a HIV-vel szemben, ennek ellenére a kísérletet a nemzetközi tudományos körök mélyen elítélték, mivel He több szakmai és etikai hibát is vétett kutatása során. A legnagyobb probléma az, hogy a génszerkesztés még viszonylag új terület, így nem tudni, hogy a gének módosítása milyen nem várt mellékhatásokkal járhat.

Világszinten kicsapta a biztosítékot az emberi génszerkesztés
Múlt héten egy kínai kutató bejelentette: emberi magzatokon hajtott végre génszerkesztési kísérletet.

Egy új tanulmányban a szakértők most felfedtek egy lehetséges következményt – számol be az IFLScience. A kutatók úgy vélik, hogy a He által megcélzott gén, a CCR5 módosítása erősítheti a gyermekek memóriáját, illetve javíthatja a tanulási készségeiket.

Alcino J. Silva, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a beavatkozás valószínűleg módosította az embriók agyát. Egerek esetében már sikerült bizonyítani, hogy az érintett gén szerkesztése ilyen hatásokkal is járhat.

A legegyszerűbb értelmezés az, hogy ezek a mutációk valószínűleg hatással lesznek az ikrek kognitív funkcióira

– nyilatkozta a kutató, hozzátéve, hogy természetesen nem lehet biztosat mondani a testvérek, Lulu és Nana fejlődéséről. Egy későbbi nyilatkozatában egyébként maga He is kiemelte, hogy tudott a CCR5 eltávolításával járó potenciális agyi következményekről.

Bár egyelőre sok a kérdés a génmódosítás hatásaival kapcsolatban, Silva szerint nem lehetetlen, hogy egy nap valóban képesek leszünk génszerkesztéssel javítani az emberek tulajdonságait. Hogy ez pozitívum vagy sem, arról Stephen Hawking is értekezett halála után publikált könyvében.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik