Tudomány

Elindult Afrikából Zoltán, a gemenci fekete gólya

Ismét érkeztek adatok Zoltánról, a GPS-jeladóval ellátott gemenci fekete gólyáról. A madár már harmadik alkalommal teszi meg 13 ezer kilométeres útját Baja környéki fészke és a Közép-Afrikai Köztársaság között.

A Gemenc Zrt. pénteki közleménye szerint a madár néhány nappal ezelőtt kezdte meg tavaszi vonulását, és jelenleg Szudán déli részén jár – számol be az MTI. Zoltán március közepén érkezhet meg Gemencre.

A példány az egyetlen olyan magyarországi fekete gólya, amely több alkalommal is jeladóval ellátva járta meg Afrikát. Az eszközt 2016 júniusában helyezték fel a madárra a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt., a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park, illetve a Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület közös projektjének keretében.

Az adatok alapján az élőlény 2018. szeptember 5-én kelt útra, és 26-án hagyta el Európát. Szeptember 29-én ért a török-szír határvidékre, a hónap utolsó napján pedig Libanonban éjszakázott.

Szeptemberben tíz napon át vonult, és összesen 2315 kilométert tett meg a Gemenctől.

Október 9-én érkezett meg első afrikai tartózkodási helyére, Szudán és a Közép-Afrikai Köztársaság határvidékére, a legfrissebb adatok pedig már visszaútjának megkezdését jelezték.

A jeladóval olyan helyeken is követhető a madarak útja, ahol terepen nincs lehetőség a megfigyelésükre. Az útvonal vizsgálatával többek közt a vonulás során jelentkező veszélyek is feltérképezhetőek. 2015 óta Zoltán mellett öt gemenci fekete gólyára szereltek GPS-es nyomkövetőt, Zoltánon kívül azonban egyiküknek sem sikerült eljutnia a telelőhelyre. Bár kevés az adat a messzemenő következtetések levonásához, de már így valószínűsíthető, hogy a védelem nélküli távvezetékek komoly fenyegetést jelentenek a madarakra.

A szakértők bíznak benne, hogy hazafelé tart Gemenc egyik másik gólyája, Tóbiás is, aki rendszerint elsőként érkezik vissza bekamerázott fészkébe. Tóbiást az ország legöregebb vadon élő fekete gólyájaként jegyzik.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik