Tudomány

Kivételes madárról készült felvétel

A BBC stábja kivételes madarat, egy fekete tollazatú császárpingvint vett videóra az Antarktiszon. A szakértők szerint korábban nem örökítettek meg hasonló egyedet.

A ritka felvételt a Dynasties című sorozatban mutatták be – számol be az IFLScience. A videóban látható császárpingvin egy rendkívül ritka genetikai mutációval rendelkezik, melynek hatására tollazatában és bőrében is túltengnek a sötét pigmentek. Az efféle elváltozás, az úgynevezett melanózis, kifejezetten feltűnővé teszi a pingvineket a jeges környezetben, a megörökített egyed azonban már kifejlett, tehát eddig sikeresen elkerülte a ragadozókat.

A BBC szakértői nem tudnak olyan esetről, amikor hasonló egyedet sikerült megörökíteni.

Részleges melanózist korábban több más pingvinfajnál is megfigyeltek, a jelenség a királypingvinek körében a leggyakoribb. A részleges feketeség a becslések alapján 250 ezerből egy pingvint érint, a teljes melanózis viszont ennél jóval ritkább.

A felvételen szereplő madár egyébként nem tökéletesen fekete: mellén és szárnyain fehér foltok láthatóak, nyakát pedig sárga tollazat díszíti.

A közelmúltban egyébként egy másik nagyon ritka állatról, egy fekete párducról is készült felvétel. Az afrikai leopárdok körében szintén nagyon ritka a melanózis, nem véletlen, hogy száz éve nem sikerült megörökíteni a fekete bundájú ragadozót.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik